2018. július 22., vasárnap

A NORMÁLIS ÉLET UTOLSÓ MORZSÁI

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.07.21.


Verőfényes jó reggelt kívánok, mindenki maradjon az ágyban! Munkaszüneti napot tartunk a kollektív zaklatás árnyékában kétharmaddal rettegő illiberális demokraták által sanyargatott országban. Meg mindenhol máshol is. Kéretik tudomásul venni: ez az a combos jogállamiságtól virágzó helye Európának, ahol a kilencedik éve zsinórban miniszterelnököt imitáló félművelt pojáca, aki világéletében a politikából és a köz pénzéből élt, aki 12 éve nem adott interjút egyetlen kormánykritikus lapnak sem, akit testőrök hada óv a sajtó nyilvánosságától, aki a nyakkendőjét rángatva féknyúzozza a még be nem szántott magyar médiát, aki boldogkarácsonyozik a sleppje korrupciós ügyeit érintő parlamenti kérdésekre válaszul, egyszerűen nem viseli el, hogy – elsőszámú közszolga minőségéből adódóan – beszámolási kötelezettsége van az istenadta nép felé. Ezért mostantól már alapja is van azzal nyomulni, hogy a sajtó érdeklődése kollektív zaklatásnak minősül, a júliusban feltett kérdésekre meg majd decemberben válaszol. Ha lesz kedve. Majd sajtótájékoztatót tart. Valószínűleg olyan sajtótájékoztatót, ahova eleve nem engedik be csak azokat, akikről előre lehet tudni, hogy mit fognak kérdezni. Röhögjél bele a pofánkba, kisember, még mindig megteheted. A tányérnyaló, gombnyomogató droidjaid egyelőre megvédenek. Ameddig van lehúzható réteg bőr a nemzet beteg testéről, ameddig van miből etetni a feneketlen étvágyú holdudvart, feltétlenül.

És bár Varga Misi közepes képességű könyvelő elismerte, hogy időszerű volna elfelejteni az erős forintot, be kell látnom, hogy egyelőre fut a fideszes szekér, mint a kurvaélet. A bárgyú ostobaságtól kettőig nem látó gázszerelő tegnap nettó 60 milliárdos közbeszerzést húzott be. A disznószerelőhöz köthető R-Kord Kft. végezheti a GSM-R vasúti kommunikációs hálózat kiépítését mintegy 2250 kilométeren. Najó, nem 60, csak 58,9 milliárd forintért. Eredetileg 39 milliárdra becsülték a melót, de végül közel 60 lett belőle. Slusszpoén: az utolsó fityinget is az Európai Unió állja.

De mert így elég vékony lenne a mindenhez még a mangalicaszerelésnél is jobban értő Lölö kartársnak, említsük meg, hogy ugyanaz a büdöstalpú EU másik hatvan milliárdot ad a balatoni, összesen 123 km hosszúságú vasútvonal újjáépítésére, és ki van még benne vastagon a buliban rajta kívül? Nyilván Orbán Viktor apja, idősebb Győző elvtárs. Ez nem új hír, csak az irigység beszél belőlem biztosan, azért rakom ide. Szóval a híres bántalmazó (nem én mondom, a fia vallotta be) alvállalkozóként mintegy 300 millió (egészen pontosan 298 millió forint) közpénzhez jut ennek a beruházásnak köszönhetően úgy, hogy az ország első számú közszolgája minőségét naponta lehányó fia egy évvel ezelőtt azzal hülyítette a népet: meglepné, ha lenne olyan EU-s projekt, amelyen vállalkozóként, fővállalkozóként vagy alvállalkozóként elindult volna valaki a családjából. lképzelem, hogy meglepődött a fényesen zavaros tekintetű pávatáncos. Ja, hogy következmény? Az nincs, a paraszt meg vakítva jó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.