2018. július 15., vasárnap

AZ MSZP TUSNÁDFÜRDŐN - NEM IS TITKOLJÁK, HOGY A FIDESZ PÁRTJA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.07.14.


Tóth Bertalan, az MSZP elnöke bejelentette, hogy az MSZP részt vesz a Fidesz tusnádfürdői találkozóján, Orbán kultikus rendezvényén, amelyen eligazítást tart az övéinek.

Tóth indoka szerint az MSZP a Fidesz “szabadegyetemét” akarja felhasználni, hogy felvegye a kapcsolatot a “külhoni ifjúsági szervezetekkel”. Tóth azt akarja elhitetni, hogy a “külhoni ifjúsági szervezetekkel” éppen Orbán agymenéseinek helyszínén kell felvenni a kapcsolatot, más mód nincs erre. Az MSZP-nek ezek szerint nincs jobb ötlete kapcsolatba lépni az ún. “külhoni ifjúsági szervezetekkel”.

Ez nyilvános elismerése annak, hogy a Fideszen kívül nincs élet. Ha valamit akarnak, ahhoz a Fideszen keresztül vezet az út. A fideszes táborban résztvevő fideszes külhoni “ifjúsági” szervezetek számára is azt üzenik, hogy elismerik a Fidesz fennhatóságát fölöttük és saját maguk fölött is. Tóth Bertalan legitimálja a Fideszt, és legitimálja Orbánt, mint a nemzet egységes és megbonthatatlan vezérét, és nyilvánosan aláveti magát a Fidesznek. Az MSZP ezzel nyilvánosan belépett a Fidesz holdudvarába, Orbán vazallusa, s azzá tesz másokat is.

Ha az MSZP ezek után nem szakad ketté, és nem lépnek ki belőle azok, akik legalább eddig nem tudták, hogy a pártjuk Orbán lefizetett csatlósa, amelyet maga Orbán irányít, akkor ez a párt, s mindazok, akik benne vannak, nyugodtan lépjen be a Fideszbe, ne alakoskodjanak tovább. Ne csapják be a NER ellenfeleit, ne hazudozzanak. De a legjobb az lenne, ha most azonnal feloszlatnák magukat, ne alázzák tovább ezt a népet és a demokrácia megmaradt híveit. Mert a kollaborációval nemcsak Magyarország fasizálódásáért felelősek.

Aki Tóth Bertalant ezután a szöveg után nem szólítja fel lemondásra, nem hazaárulózza, az maga sem különb ember. Hova jutottunk? Ott tartunk, hogy az MSZP befekszik nyilvánosan a Fidesz ágyába, Tusnádfürdőn smúzol a vezérnek, a jelenlétükkel megalázzák a baloldali érzelmű és demokratikus gondolkodású embereket, akiken röhög ez a fasiszta banda. Az MSZP a részvételével elfogadta az Orbán vezette centrális erőteret, és kijelölte saját helyét a centrális erőtér baloldalán Orbán vezetése alatt. A Fidesz baloldali fiókpártja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.