2018. július 21., szombat

BEHÓDOLT AZ ELLENZÉK ŐFELSÉGÉNEK, KOLLEKTÍVAN BORULT LE A VEZÉR LÁBA ELÉ

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2018.07.21.


Már az ellenzékiség látszatát sem akarják fenntartani, nem a szavazók, hanem a Fidesz kedvét keresik.

Az történt a héten, hogy
- a Fidesz lefizette őket a képviselői béremeléssel,
- a frakciók támogatásának növelésével,
- a pártalapítványok támogatásának emelésével,

és ezért ők közösen elvonulnak Tusnádfürdőre megköszönni a jóindulatot. Hiszen le is lövethette volna őket.

Miközben az ellenzék a választási kampány hónapjaiban egymással versengve kiáltott diktatúrát, autokráciát, igazságtalan választási rendszert - és egyszersmind ígérte, hogy noha most (akkor) 5-8 százalékon áll, megnyeri a választást mindennek dacára.

Eközben nyilvánvalóan jól tudták, hogy
- a választást nem fogják megnyerni,
- egymással kell harcolni őfelsége ellenzékének szerepéért,
- és így össze is hozták a harmadik kétharmadot Orbánnak.
És most ki lettek fizetve.

Egyúttal sikeresen kompromittálták magukat.

A legnagyobbat ezzel az MSZP szívta, pedig ők jól álltak abban a csatában, ami legnagyobb ellenzéki párt szerepéért ment. Egyfelől szétesett a Jobbik, és csaknem megfeleződött a közvélemény-kutatásokban, és a kilátástalan anyagi helyzete miatt még a tönk és a megszűnés szélére is került. Továbbá az LMP meg is feleződött, valamint már ott tartanak, hogy a harmadik elnöküket nyírják ki 2 hónap alatt. Mivel a DK-val a Gyurcsány jelentette növekedési korlát miatt érdemben nem kell számolni, az Együtt megszűnt, a Momentum lendülete elfogyott, a Párbeszéd meg betagozódott alájuk, a szocialisták lehettek volna a választás utáni időszak ellenzéki nyertesei.

Egészen eddig.

Azonban nemcsak hogy kitömték őket pénzzel, de megpróbálják azt állítani, hogy mindez teljesen akaratuk ellenére történt. Az érvelés minden elemében hamis. Tóth pártelnök például azt állítja a párt-alapszervezeteknek küldött levelében azt állítja, mint a Fidesz zsarolásának bizonyítékát, hogy csak azért szavazták meg a fizetésemelést, mert különben a frakció működési kerete évi 80 millióval csökkent volna. Ami lehet, hogy igaz, de közben
nem tesz említést arról az évi 200 milliós forintos emelésről, amivel a Fidesz kompenzálta nekik a veszteséget...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.