2018. július 4., szerda

EGYSZER CSAK JÖTT FENTRŐL AZ UTASÍTÁS, HOGY LE KELL ÁLLNIA

INDEX
Szerző: DEZSŐ ANDRÁS
2018.07.04.


Hazai börtönökben még soha nem szöktettek meg rabot helikopterrel, de évente kétszer-háromszor is előfordul, hogy egy fogvatartott megpattan. A TEK folyóiratának legutóbbi számában a titkosszolgálat munkatársa részletezte a rizikókat, köztük a hazai börtönökben tapasztalható korrupciót is.

Ha tömeges fogolyszökéstől nem is, egyéni szökési próbálkozástól mindenképpen tartani lehet a jövőben – figyelmeztet a Terrorelhárítási Központ legutóbbi folyóiratában írt dolgozatában az Alkotmányvédelmi Hivatal egyik munkatársa.

A szerző, a hazai börtönök nemzetbiztonsági aspektusait vizsgáló Kiskopárdi Zsolt János szerint hiába túlzsúfoltak a magyarországi börtönök, a fogvatartottak többsége elégedett az elhelyezés körülményeivel. Ahogy azt is tudják a rabok, hogy egy esetleges tömeges fogolyszökés, börtönlázadás leverése után sokat csorbulnának az eddig kivívott jogaik és kényelmi szolgáltatásaik.

Az AH munkatársa éppen ezért a külföldi, komoly fajsúlyú bűnözők esetében tartja fokozottabbnak ezt a veszélyt, mivel nyugat-európai bűnözői körökben több pénz forog. Ráadásul, ahogy a szerző fogalmaz,

a számukra elmaradottnak vélt és tapasztalt bv-s infrastruktúra nem jelent akadályt egy komolyabb akció véghezvitelében
.

Az, hogy a nyugati bűnözőknek több pénzük van erre, mi sem bizonyítja jobban, mint az, ami a hétvégén Franciaországban történt, amikor egy csúcsbűnözőt helikopterrel szöktettek meg állig felfegyverzett társai egy francia börtönből...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.