2018. július 5., csütörtök

FELJELENTÉST TETT EGY LMP-S KÉPVISELŐ, MERT A MAGYAR ÁLLAMOT NEM IZGATJA, HOGY LETELEPEDÉSI ENGEDÉLYT KAPOTT A SZÍRIAI DIKTÁTOR PÉNZEMBERE

DIREKT36
Szerző: ZÖLDI BLANKA
2018.07.05.


Feljelentést tett Demeter Márta LMP-s képviselő azzal kapcsolatban, hogy a kötvényprogramon keresztül magyar letelepedési engedélyhez jutott Bassar al-Aszad szír diktátor pénzembere, Atiya Khoury.

Khoury engedélyéről a 444 és a Direkt36 márciusban írt először, és a cikkünk megjelenése után Demeter személyesen kért adatokat a Bevándorlási és Menekültügyi Hivataltól (BMH). A hivatal főigazgatója, Végh Zsuzsanna Demeternek elismerte, hogy Atiya Khoury 2014-ben letelepedési kötvényt vásárolt, és ezért meg is kapta a tartózkodási engedélyt. Khoury ezt követően magyar letelepedési engedélyt is igényelt, amelyet 2017 elején kapott meg.

Ez a dátum azért érdekes, mert Khouri 2016 nyara óta szerepelt az Egyesült Államok szankciós listáján, az amerikaiak szerint ugyanis ő Bassar al-Aszad szíriai elnök egyik legfontosabb pénzembere, aki készpénzt mozgat Oroszország, Libanon és Szíria között, és akit emberi jogi jogsértések miatt is felelősség terhelhet.

A BMH főigazgatója arról is tájékoztatott, hogy Khoury biztonsági átvilágítása során az eljáró hatóságok nem tártak fel semmilyen kockázatot, és a BMH nem tervez az üggyel kapcsolatban további vizsgálatokat folytatni.

„Az eddigi nyilatkozatok alapján okom van feltételezni, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal törvénysértést követ el, amikor nem folytatja le Atiya Khoury letelepedési engedélyének felülvizsgálatát és visszavonását” – írta Demeter a Legfőbb Ügyészségnek július 3-án elküldött feljelentésben, amelyben kéri az ügy kivizsgálását.

A letelepedésikötvény-programra vonatkozó törvény szerint csak bizonyos esetekben vonható vissza a letelepedési engedély, például, ha jelentkezés során hamis adatot közölt az illető vagy kiutasítják az országból. Demeter szerint azonban a BMH-nak hivatalból vizsgálatot kellene indítania Khoury ügyében.

A BMH azt is közölte, hogy a cikkünkben megnevezett másik szír férfi, Salmo Bazkka, aki egy súlyos nemzetközi bűnügy gyanúsítottja, már a letelepedésikötvény-program indulása előtt, 2010-ben rendes eljárásban igényelt és kapott magyar letelepedési engedélyt.

A Rogán Antal által kezdeményezett kötvényprogramon keresztül 2013 és 2017 között állampapír vásárlásért cserébe szerezhettek magyar letelepedési engedélyt külföldiek. A számos korrupciós és biztonsági kockázatot felvető programot tavaly felfüggesztették, a 2019-es költségvetési törvény pedig arra utalt, hogy a kötvényprogramot jogilag is megszüntetik.

A kötvényprogram jogi lezárása „félsiker”, mondta Demeter Márta a Direkt36-nak. „Azonban látszik, hogy a kötvényprogramon keresztül beérkezett külföldiek közt továbbra is vannak olyanok, akik lappangó biztonsági kockázatot jelentenek” – tette hozzá...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.