2018. július 10., kedd

KELL-E MÉG FŰTENI A LAKÁSPIACOT?

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.07.10.



A pénzügyminiszter mindenkit arra bíztat, hogy még 2019 vége előtt vegyen új lakást. A kedvezményes lakásáfa végéről szóló váratlan bejelentés ezek szerint arra (is) szolgálhatott, hogy tovább fűtse a vételi kedvet. Megnéztük, a piac vajon erre jelenleg mennyire szorulhat rá.

A pénzügyminiszter a lakásépítési áfával kapcsolatban nemrégiben egyértelműen leszögezte, hogy a kormány nem tervez hosszabbítást. A 27 helyett 5 százalékos áfa 2019. december 31-ig érvényes (ennek várható hatásairól itt olvashat). Varga Mihály nyilatkozatában kijelentette: „arra biztatok mindenkit, hogy aki tudja, eddig az időpontig vegye igénybe ezt az adókedvezményt”. Megnéztünk néhány (tény, hogy a kedveltebbek közé tartozó) lakásberuházást, hogy most miként néznek ki az értékesítési adatok.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy a kormány 2019 első felében felülvizsgálja a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) rendszerét. Mint a pénzügyminiszter fogalmazott: még az is lehet, hogy tovább bővítik.

A fővárosi Tópark kínálatában jelenleg szereplő mintegy 250 lakás közül 105 nem talált még vevőre. A többit vagy már megvették, vagy letették értük a foglalót. A Corvin Átriumban már csak 3 szabad lakás van. A budapesti XIII. kerületben épülő Young Cityben 183, a Thermal Zugló lakóparkban 93 lakás közül lehet még választani. Szintén a XIII. kerületben (ez a legnépszerűbb fejlesztési célpont) a Nerium Park 180 lakása közül 104 kelt eddig már el. A 2019. második negyedévében tervezett átadású csillaghegyi lakóparkban 75 lakásból 29 vehető még meg. A Sasadliget értékesítési rátája 50 százalékos.

A keszthelyi Royal Homes első ütemében az összes lakást sikerült eladni. Elindult a második ütem építése és értékesítése, amelynek tervezett átadása 2019. harmadik negyedéve (ez már azok közé a projektek közé tartozhat, ahol a csúszás – ami meglehetősen általános jelenség – erősen zsebre mehet). Ebben az ütemben – kecsegtet a beruházó – a lakások széles kínálatából lehet válogatni, most még bevezető áron. A lakások harmada egyébként már a második ütemben is elkelt. A Panoráma lakópark Alsóörsön 36 lakást kínál, amiből viszont mindössze 2-4 tekinthető már elérhetetlennek. A siófoki Panoráma Partnak azonban közel 75 százalékos a sikeres értékesítések rátája (a mintegy 150 lakosztályból 40 vehető még meg)...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.