2018. július 21., szombat

MÁR A VESZÉLYZÓNÁBAN VAGYUNK - INTERJÚ JUDITH SARGENTINIVEL

MÉRCE
Szerző: LANGOWSKI JUDITH
2018.07.21.



2017 májusában az EP kinevezte a holland zöldpárti képviselőt, Judith Sargentinit, hogy vizsgálja meg, hogy Magyarországon fennáll-e a jogállamiság komoly sérülésének veszélye. A jelentés 13 ponton alapszik, elemezve mind nemzeti és nemzetközi bírósági ügyeket, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az EU és az ENSZ jelentéseit. Igen, állapította meg Sargentini, a szabálysértés komoly kockázata áll fent.

„Már a veszélyzónában vagyunk” – jelentette ki.

2018. június 25-én az Európai Parlament Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) elfogadta a Sargentini-jelentést, amely alapján megindíthatják az uniós alapszerződés 7-es cikkelye szerinti eljárást, ha az EP kétharmados többséggel megszavazza azt szeptemberben. Ez lenne az első alkalom, hogy az Európai Unió ezt az eljárást megindítja egy tagállama ellen. Ha ez megtörténik, abban az esetben Magyarországnak komoly szankciókkal kell szembenéznie, melyek közül a legsúlyosabb az EU-s szavazati jogunk elvesztése lenne.

Sargentini jelentését és személyét is súlyos kritikák érték a magyar média és a magyar politikusok részéről. Szijjártó Péter külügyminiszter Magyarországról alkotott politikai ítéletnek nevezte, míg Varga Judit európai ügyekkel foglalkozó államtitkár egy interjúban Magyarország ellen folytatott „politikai boszorkányüldözésről” beszélt.

Mi pedig interjút készítettünk vele:...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.