2018. július 2., hétfő

NÉMETORSZÁG HÁROM ÉVVEL KÉSŐBB

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Anikó
2018.07.02.


„Amennyire nem akartam ezt az egészet, hogy 1000 km-re a családtól, a házunktól, a megszokott környezetünktől éljek, annál jobban megszerettem” - fogalmaz Anikó, aki egy hete írta meg több, mint három éves németországi történetük elejét. Most következzen az akkor beígért folytatás, lássuk, mi történt velük azóta és hol tartanak most!

„Amikor ezeket a sorokat írom, kb. 3,5 év telt el a kiköltözésünk óta. Még abban az évben, 2015 novemberében sikerült elköltöznünk egy nagyobb lakásba. Interneten találtam, nem volt egyszerű. Pusztán azért mert 2 gyerekünk van, a 3,5 szobás lakások egy 4 fős családnak kicsinek számítanak.

A bérbeadók egész egyszerűen nem akarnak 4 fős családoknak lakást kiadni, nyilván a 2 gyerek miatt. Ezt egy cégtől béreljük, akinek sok lakása van. Valahogy ez tisztább ügyletnek tűnik, mint magánszemélytől bérelni.

Akitől az előzőt béreltük, sajnos eléggé unfair volt. De nagyjából erre számítottunk. A kauciót több mint egy év után (úgy, hogy még nekünk kellett megkérdezni, hogy ugyan mikor hajlandó visszaadni) adta vissza, és természetesen nem az egész összeget.

Annyira köcsög volt az az ember, hogy már nem volt kedvünk vele vitázni, örültünk, hogy megszabadultunk tőle (német volt). Egyébként létezik egy olyan lehetőség, hogy az ember befizet vagy belép egy „Mietverein” nevű egyesületbe, ahol az éves tagdíjért cserébe, ha lakásbérléssel kapcsolatos gondja van, jogi segítséget tudnak neki nyújtani, átvállalják a levelezgetést és egyéb bosszúságot okozó feladatokat is. Mi még nem léptünk be.

A cég, ahol a férjem azóta is dolgozik, jó. Nincs vele gond. Egy év azért kellett ahhoz, hogy teljesen elfogadják, szóljanak neki, ha van túlórázási lehetőség több pénzért, stb.

Szoktak tartani bulikat, ahova az egész család mindig meg van hívva. A férjem még mindig nem tud németül a szakmai szavakon kívül, de a kollégái megértik. A fizetése is emelkedett. Szóval nincs gond...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.