Szerző: Határátkelő / Mária
2018.07.17.
„Először is köszönöm a biztató kommenteket, ami rám is fér, mert most készülök az anatómiavizsgámra.
De haladjunk sorrendben! Tehát a főnökeim elé álltam és elmondtam nekik, nővér szeretnék lenni, és a cégen belül milyen lehetőségek vannak arra, hogy megszerezzem a diplomát.
Mivel Angliában is nagy a nővérhiány, több formát is támogatnak a továbbtanuláshoz. Amit nekem ajánlottak, az az egyetemi tanulás és munka elegye.
Heti egy nap az egyetemen, négy nap munkában. A tandíjat a cég állja, és persze kapom a teljes fizetésemet. Így a szokásos 3 év helyett ugyan 4 év alatt kapom meg a diplomát, de a „főállású” tanulást nem engedhetem meg magamnak.
Itt ugyan nagyon nagyvonalú a támogatási rendszer a diákoknak, de a magas tandíjat, és a támogatást egyszer csak vissza kell fizetni.
Én is keresztül mentem a felvételi folyamaton. Angol nyelvből és matematikából kellett felvételizni. Aztán jött az egyéni elbeszélgetés, és már bent is voltam az egyetemen!
Miért Angliában?
Szívesen írok az iskoláról, a követelményekről, és hogy milyen érzés újra iskolapadban ülni, de kezdjük azzal, hogy miért Angliában és miért nem otthon szereztem meg a képesítést.
Már kb. 2 éve tudom, ahhoz, hogy előrelépjek, kell egészségügyi végzettség. Tehát logikusnak tűnt, hogy otthon szerezzem meg. (Egy kis áthidaló vizsgával elfogadják a magyar Egészségügyi Főiskola diplomáját.)
Akkor még nagyon féltem a nyelvi korlátoktól. Butaság volt, nincs komolyabb bajom a nyelvvel. Írtam a magyar főiskolákra, felnőttképzésekre, sőt telefonáltam is.
A lényeg, hogy vagy nem válaszoltak, vagy kinevettek, hogy mégis mit képzelek, ebben a korban tanulni, főiskolára járni???! Pedig fizetős diák lettem volna. De nem és nem kellettem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.