2018. július 18., szerda

TÖBB SZÁZEZER NYUGDÍJAS NYOMOROG: RENGETEGEN 25 EZER FORINTOT SEM KAPNAK

PÉNZCENTRUM
Szerző: VERES DÓRA
2018.07.18.


2018 januárjában 1 997 898 volt azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek belföldre folyósította a Magyar Államkincstár az öregségi nyugdíjukat. Harmaduk havonta százezer forint alatti öregségi nyugdíjat kap, és több mint háromezren vannak, akiknek havonta kevesebb mint 25 ezer forintból kell gazdálkodniuk. És ez már a teljes ellátás, vagyis tartalmazza az öregségi nyugdíj mellett folyósított kiegészítéseket is. De mégis hogy lehet a nyugdíjminimumnál is kevesebb nyugdíjat kapni? És hogy lehet ennyi pénzből megélni?

A kapott számadatokból az viszont nem látszik, hogy mégis hányan vannak, akik inkább az 50 ezer forinthoz közelítő, és hányan, akik inkább a 100 ezerhez közelítő összeget kapnak, de az kiolvasható belőle, hogy az 50 és 100 ezer forint közötti öregségi nyugdíjban részesülők közül a legtöbben Budapesten élnek, de nem sokkal maradnak el tőlük a Pest megyeiek sem, majd a sort a Bács-Kiskun megyében élők követik. Az is látható, hogy 7705 nyugdíjasnak külföldre folyósítják az 50 és 100 ezer forint közötti nyugdíját.
Élet havi 50 ezer forintból Magyarországon

Hogy hogy lehet megélni havi 50 ezer forintból? Nehezen. Éva, akinek nevét kérésére megváltoztattuk, 2013-ban, 62 éves korában ment nyugdíjba 41 évnyi munkaviszony után.
"56 025 forintot kapok, szívbeteg vagyok és özvegy. Mire mindent kifizetek, marad 12-14 ezer forintom ennivalóra, ruházkodásra stb. Ha a gyerekeim nem segítenének, pedig nekik sincs sok pénzük, már rég éhenhaltam vagy megfagytam volna! Szívesen vállalnék munkát, de ha meghallják, hogy 67 éves vagyok, már nem kellek" - mondta a Pénzcentrumnak. 

Anyagi gondjaival nincs egyedül. Az egyik, nyugdíjasokat tömörítő Facebook-oldalon egy másik nyugdíjas nő, Elvira, akinek nevét szintén megváltoztattuk, a következőt írta:
37 év munka utan 56000 forint nyugíjból tengődöm. Sajnos 70 évesen dolgoznom kell , hogy boldoguljak!! Elgondolkodtató, még ennél kevesebből hogy lehet megélni???

Sokaknak a havi 30 ezres nyugdíj is csak álom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.