2018. július 10., kedd

ÚJRA DÜBÖRÖG A TÖRVÉNYGYÁR: A FIDESZ-KÉTHARMAD JOBBAN TELJESÍT

ZOOM.HU
Szerző: LENGYEL TIBOR
2018.07.10.


Fontos jogalkotói célkitűzések megvalósítása” érdekében már hetek óta rendkívüli ülésszakot tart az Országgyűlés: már volt három plusz hét és jövő héten folytatják. Noha június közepén általában már véget ér a parlament tavaszi ülésszaka, a Fidesz újabb kétharmados törvényhozási többséget eredményező választási győzelme után idén ekkor indult csak be igazán a munka – talán nem függetlenül attól, hogy ezekben a hetekben ország-világ a foci vb-re figyel.

Berúgták a törvénygyár motorját

Ezzel új lendületet kapott a törvénygyár jelzőt a rohamtempóban erőltetett törvényhozási munkával már a második Orbán-kormány idején kiérdemlő, kormánypárti többségű parlament. Az új ciklusban e hét szerdáig

17 ülésnapot tartottak, 129-szer szavaztak, 23 törvényt fogadtak el – köztük az alaptörvény 7. módosítását és a Stop Soros törvénycsomagot.

Az elmúlt szűk két hónap parlamenti mérlegét vizsgálva megállapítható, hogy nem is annyira a mennyiségre, mint inkább a minőségre mentek a kormánypártok: igyekeztek a veszprémi időközi választással 2015-ben technikailag megszűnt kétharmados többség visszaszerzése után „bepótolni” a kiesést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.