2018. augusztus 20., hétfő

A RÜKVERCBE KAPCSOLT DEMOKRÁCIA

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MANNHARDT ANDRÁS
2018.08.17.


2015 óta gyakran ismételt állítás, hogy a bevándorlást azért kell megakadályozni, mert a migránsok – elsősorban a muzulmánok – más kultúrát képviselnek, más vallást követnek, másképpen öltözködnek, mások az étkezési szokásaik, ezért megjelenésük, betelepülésük megváltoztatná megszokott kultúránkat. Azt hiszem, nem is olyan könnyű észrevenni, hogy ebben a gondolatban mi a természetellenes.

Ne foglalkozzunk most azzal, hogy ez a feltételezett kultúraváltozás – melyet a kampány során többek között Bécs és Brüsszel példáján mutattak be – valójában milyen mértékű, és hogy kívánatos-e vagy nemkívánatos. Foglalkozzunk csupán azzal, mi is az a kultúra. Nos, a kultúra olyan szokások, magatartási szabályok, értékek és ideálok összessége, melyeket egy nép, nemzet vagy más embercsoport alakít ki a maga számára. Az emberi közösségek a kultúra által illesztik be magukat természeti környezetükbe és a többi csoport közé.

Lehet, hogy a fenti definíció hiányos vagy pontatlan, de a lényeg a dolgok sorrendje: az emberi közösségek alkotják meg a kultúrájukat (és alakítják az idők során, környezetük, ismereteik, technikai fejlődésük és társas viszonyaik változásának megfelelően). Vagyis az emberi közösség hozza létre saját kultúráját az igényei szerint.

Ezért az a gondolat, hogy a kultúrát fixre vesszük, és majd castingolunk hozzá olyan népességet, amelynek pont ez a kultúra tetszik, éppen ellentétes a dolgok természetes rendjével, folyamatával, és a kultúra funkciójának meg nem értését vagy figyelmen kívül hagyását tükrözi. Természetesen nem azt mondom, hogy a kultúra fejlődése töretlenül pozitív irányú. Vannak tévutak, visszalépések és egészen sötét korszakok is – ezekre nem is kell példát hozni. Vagyis nem arról van szó, hogy nem kell félni a kultúra változásától, mert ami jön, az úgyis jobb lesz. Csak azt állítom, hogy az a gondolat, mely szerint a kultúrát a népesség szelekciója által lehet, kell formálni, ellentétes a kultúrafejlődés valóságos menetével.

Annál is inkább, mert erre a szelekcióra nincsenek is eszközök. Mindig meghökkenek, hogyan állíthatja és főleg hogyan fogadhatja el bárki, hogy a más kultúrájú, más vallású, más öltözködésű emberek – elsősorban a muzulmánok – Magyarországra költözését a határkerítéssel meg lehet akadályozni. A műszaki határzárral csak azt lehet elérni, hogy a migránsok ne Magyarországon lépjenek az EU területére. De azok az emberek – legyenek muszlimok vagy bármilyen vallásúak, nemzetiségűek –, akik már valamelyik EU-tagországban állampolgárságot kaptak, esetleg már ott is születtek, minden további nélkül Magyarországra költözhetnének, hiszen a polgárok szabad mozgása, munkavállalása uniós alapjog. Az EU-ban jelenleg állampolgárként élő több millió afrikai és ázsiai bevándorló nem azért nem jön Magyarországra, mert a déli határunkon kerítés van, hanem azért, mert az alacsonyabb életszínvonal és talán a nehezen elsajátítható magyar nyelv miatt eszük ágában sincs idejönni. De ha 2030-ra Magyarország „az Európai Unió öt legjobb országa” közé kerül, akkor vonzó célponttá válhat az EU-ban állampolgárként élő, első vagy második generációs bevándorlók számára. Az ő ideköltözésüket ugyan milyen módon tudná megakadályozni bárki is...?...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.