AMIKOR AZ EGÉSZ ROHADALOM ÖSSZEDŐL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ BLOG
Szerző: Swan Edgar
2018.08.22.

Azon töprengek jó ideje, hogy mivel fogják indokolni a mostani tetteiket azok, akik a normalitást és az emberséget simán felülírva, lihegve teljesítik az elvárásokat. Nézem a videón az Iványi Gáborral egyezkedő börtönőr-asszonyt (vagy nem tudom mi a megnevezése annak, aki a röszkei tranzitzóna kapujában szobrozik és őszintén szólva nem is igazán érdekel) és tudom, hogy nála például a parancsra tettem lesz a megfejtés. Sokaknál az lesz. De mégis ott ordít az ellentét. Iványinak nem lett volna egyszerűbb behódolni? Ha megteszi, nem küzdene anyagi gondokkal az általa vezetett szervezet (nem az egyház, hanem a hajléktalanszállókat, idősotthonokat, iskolákat, óvodákat működtető alapítvány), lenne pénz, paripa, fegyver. Ha valamikor, akkor az ő esetében akár még indokolható is lett volna a megalkuvás, hiszen nem önmagáért, nem a közvetlen szeretteiért tette volna, hanem azért, hogy sokezer rászoruló ellátása ne kerüljön veszélybe. Mégsem tette. Neki nem kell magyarázkodnia sem most, sem később.

Nem azt várom (várnám) attól a nőtől ott a kapuban, hogy beengedje Iványit. Még azt is megértem, hogy nem teheti engedély nélkül. De azt talán várhatom emberként, hogy azt mondja: nem engedhetem be uram, de a csomagot átveszem és eljuttatom azoknak, akiknek szánta. Gondolom, hogy ez sem fér bele a parancsba és valószínűleg következményei lettek volna egy ilyen válasznak. De az már döntés kérdése, hogy valaki vállalja-e a következményeket. Sokan nem vállalják.

Mások egyenesen versengnek azért, hogy ott toporogjanak, ahol bizonyítani kell a hűséget. Oké, ez most van. De mi lesz, ha ennek vége? Mert egyszer vége lesz. Egyszer mindennek vége van. És amikor ez bekövetkezik, akkor mindannyian ott fogunk állni csupaszon és védtelenül. Semmink nem marad, csak az, ami igazán számít. Mindegy, hogy ezt becsületnek, emberségnek, vagy bármi egyébnek nevezzük. Fellengzősen hangzik, bárhogyan is keresem a helyes kifejezést. Máshogyan fogalmazok: ha ennek vége, ott lesz-e a kezünkben az a zacskó kenyérrel és hallal, vagy csak a telefon, amin keresztül eddig jöttek a parancsok és hirtelen süket csend lett a vonal másik végén?

Tudom. A szabály az szabály, a törvény pedig törvény. Nem is olyan régen az vétett a törvények ellen, aki nem jelentette fel a szomszédját a véleménye miatt, vagy disznóvágás miatt, esetleg azért, mert nem megengedett rádióadót hallgatott, netán a hatalom ellen lázadt. Kicsit előtte meg az, aki elbújtatta azokat, akiket a halálba akartak hurcolni. Az volt a törvénytisztelő állampolgár, aki átadta a gyilkosaiknak az áldozatot. Mégis voltak, akik szembe mertek szállni az embertelen törvénnyel. És voltak, akik nem mertek szembeszállni, de nem-szembeszállni sem mertek. Vagy nem akartak. Ők csak nem néztek oda. És voltak olyanok, akik lihegve túlteljesítették az elvárásokat. Sőt, igyekeztek elébe menni, kitalálni, mit vár a hatalom és sokszorosan kielégíteni azt.

Most ugyanez történik. És amikor ez az egész rohadalom összedől Orbánostul, Mészáros Lőrincestül, NER-estül, akkor nem marad más, mint a romok és az az egyszerű kérdés, hogy ki tudott ember maradni és ki nem. Lesznek, akik a bíróság előtt fognak számot adni a működésükről – a kialakult rendszer sajátossága, hogy bizony itt már apák és fiúk, feleségek és lányok is vádlottak padján fognak ülni – és lesznek, akik jogilag nem, de erkölcsileg feltétlenül felelősségre vonhatóak. Ez az, ami szinte minden esetben el szokott maradni az ilyen tisztító viharok után. Ezért ülhetnek a kormányokban és a parlamentben olyanok, akik az előző rendszerben aktívan szolgálták az akkori diktatúrát, most a mostanit szolgálják. Ezért írhattak ugyanazok az újságírók dicsőítő cikkeket az előző diktátorról és írnak most a mostaniról. És ugyanők fognak egymást taposva tolongani az új rendszer (mert rendszert kell váltani) vezetése körül akkor, amikor a jelenlegi bálvány ledől.

Ha ismét megússzák, ha újra odaengedjük őket, ahol soha nem lett volna keresnivalójuk, ha ismét újságírók, politikusok, vezető tisztségviselők lehetnek, akkor kár is erőlködni, mert nemhogy rendszert, semmit nem fogunk váltani. Ugyanazokból a trágyadarabokból megint csak trágyarakást lehet építeni, iskolát, játszóteret, gyárat, utat nem. A pitiáner seggnyalóktól az elvtelen törtetőkig meg kell ezektől szabadulni. Ne írjanak újságot, ne vezessenek intézményt, ne szóljanak bele a politikába. Életükben először végezzenek valami hasznos munkát ott, ahol nem árthatnak másoknak. Ahol csak a szorgalmukon és tehetségükön múlik, hogy mire viszik. Önerőből, bőven szórt közpénz, politikai hátszél, kapcsolatrendszer nélkül. Alkalmazottként, vállalkozóként, közmunkásként.

Ha vége ennek az egésznek, nem szabad megelégedni a jogi felelősségrevonással. Amit soha nem tett meg ez a társadalom, most elkerülhetetlen lesz. Meg kell történnie az erkölcsi felelősségrevonásnak is. Meg kell nézni, hogy akkor, amikor az emberség azt követelte, kinek volt a kezében kenyér és hal és kinek volt a kezében kő, hogy megdobja vele a másikat. Parancsra, gyávaságból, vagy önként, boldogan. Ha ezt nem tesszük meg, ugyanoda fogunk jutni, ahonnan most szabadulnánk. Akkor kár erőlködni.

ITT OLVASHATÓ