2018. augusztus 15., szerda

AUGUSZTUS 15.: ELKEZDIK ÉPÍTENI A BERLINI FALAT (1961)


HELSINKI FIGYELŐ BLOG
Szerző: presshelsinki
2018.08.15.


Joseph Beuys „nyugatnémet” képzőművész 1964-ben javaslatot írt az NDK vezetőinek: mivel a berlini fal túl alacsony, helyes lenne 5 cm-rel megemelni. Az is csavar volt a dologban, hogy a szintemelést úgy lehetne kivitelezni, miszerint a falat alulról emelik el a talajtól. Beuys javaslatát nem fogadták meg a keletnémet vezetők, viszont a berlini falat egészen 1989-as lebontásáig pénzt és fáradtságot nem kímélve „csinosítgatták”. Az 1980-as években a korábbi szimpla drótakadály helyén már egy 3,5 méter magas és 1 méter széles monstrum húzódott, ahol egy második fallal, árokrendszerrel, őrtornyokkal, kutyás határőrökkel és helyenként aknamezők létesítésével igyekeztek elrettenteni az esetleges határsértőket. Így válhatott ez a „műtárgy” a diktatúrák stupid kegyetlenségének örök szimbólumává.

Falat, kerítést többnyire azért építenek, hogy az illetékteleneknek kívülről ne lehessen behatolni a védett területre. Van, persze, ellenpélda is. A madárkalitkát, juhaklot, istállót, illetve a börtönt azért építik, hogy a benne lévők ne mehessenek el. A Német Demokratikus Köztársaság (NDK) vezetőinek éppen ez volt a szándéka a Nyugat-Berlint körülzáró fallal: oda keletnémet állampolgár ne menekülhessen át. Hogy jószágnak vagy inkább rabnak tekintették-e őt, most ezzel ne foglalkozzunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.