2018. augusztus 13., hétfő

DIGITÁLIS DIKTATÚRA

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2018.08.13.


Kérem, előre szólok: ez most hosszú lesz. Vagy tessék végigolvasni, vagy bele se kezdjenek, nézetem szerint ez az elmúlt évek legriasztóbb híre, de aki jobban fél mondjuk a pogácsa árának emelésétől vagy a hatméteres földönkívüli migránsok inváziójától, az kihagyhatja. Kezdhetjük? Hölgyeim és uraim: Kínában feltalálták a földi poklot.
Mondjuk Kína nagy és ősrégi ország, melynek történelme folyamán igen sokféle földi poklot feltaláltak már, kezdve Csin Si Huang-tivel, aki első császárként különös gondot fordított arra, hogy a saját híveit kivéve minden írástudót elevenen eltemettessen, és ha a Nagy Fal építése során akkora rést találtak a kövek között, amibe belefért egy szeg, akkor azt a szeget bele is verték, és felkötötték rá az adott falszakaszért felelős munkást. Igaz, Kína története nem Si Huang-tivel kezdődött, voltak ott már korábban is hagyományok kínzás valamint mészárlás ügyében, és remélhetőleg nem is Hszi Csinpinggel fog végződni, bár miként az első, ez az utolsó császár is mindent megtesz hatalma örökkévalóvá tételének érdekében.
Hszi mester bebetonozta az uralmát, erről írtunk is korábban, úgy áll a helyzet, hogy élete végéig fog uralkodni, de nincs kizárva, hogy azon is túl. A most bevezetésre kerülő rendszer pedig biztosítja a teljes, tökéletes és abszolút hatalmat bárkinek és örökkön-örökké.
Ráadásul nem csak Kínában használható.
Kedves ismerős hívta fel a figyelmemet a jelenségre, amit először a Passport.blog.hu írásában volt alkalmam alaposabban is megismerni, fogok is idézni belőle – de aztán egy alaposabb utánanézés bebizonyította, hogy a helyzet rosszabb annál is, amit hiszünk róla, ez a legördögibb hatalomtechnikai módszer, amit a rabszolgatartás óta feltalált az emberiség. Ez maga a legvégső zsarnokság.
De térjünk a lényegre. Arról van szó – illetve nem mostanság került szóba, hanem 2014. június 14-én, mikor Hszi Csinping örök hatalma kéjes álom sem volt még – hogy
„a Kínai Államtanács egy meglehetősen baljós dokumentumot adott ki „Tervezet a szociális hitelrendszer kialakítására” címmel. A száraz nyelvezetű dokumentum egy társadalmi kísérletet vázolt fel, mely Xi Jinping, a kínai Kommunista Párt főtitkárának terveit valósítja meg, aki az „aki egyszer megbízhatatlan, korlátozható” („once untrustworthy, always restricted”) elvet vallva adta ki az utasítást a szociális hitelrendszer (Social Credit System, 社会信用体系 shèhuì xìnyòng tǐxì) kialakítására.”
Hát, mondanánk erre, mi van ebben rossz? Hiszen a hitelezési rendszer, főleg a szociális az állam egyik fontos alapköve, lám, ha államilag intézik, és nem mindenféle pénzintézetekre bízzák, elkerülhető lehet például az olyan krízis, ami nálunk a devizahiteleseket sújtotta. Az is természetes, hogy ha egy bank megvizsgálja az ember hitelképességét, mielőtt leül vele tárgyalni, az állam miért ne tenné ugyanezt? Vigyáz a közpénzre, amiből esetleg nyújtja a hitelt, nagyon helyes.
Dehogy helyes, kérem. Helyes akkor volna, ha ez kizárólag egy pénzügyi hitelrendszer volna. Még akkor is kifogásolható a magánügyekben való turkálás, de tény, hogy a hitelezőnek van némi joga megtudni, más adósságaimat például ki szoktam-e fizetni. Ha igen, kapok pénzt tőle, ha nem, hát nem.
Azonban ez a rendszer nem csak jutalmaz, hanem – és főként – büntet is!
Ugyebár az alapelve, hogy „aki egyszer megbízhatatlan, korlátozható”. Ez a banki hitelezés alapelve is, csak a bankok nem egészen ugyanazt hívják megbízhatatlanságnak, mint a kínai állam. Lássuk, mit ellenőriznek ebben a rendszerben?
Ellenőrzik a hiteltörténetet, vagyis azt, hogy rendben fizeti-e a kliens a számláit, van-e elmaradása – ez még nem baj. Ellenőrzik a teljesítési szokásait is, időben teljesíti-e a szerződéseiben vállaltakat vagy késni szokott? Jönnek a személyes adatok. Van-e lakcíme, telefonszáma, mobilja, internet-előfizetése.
Hát, ez már kezd kicsit necces lenni, de ez még semmiség, most jön a feketeleves: ellenőrzik a viselkedési szokásait. Hol vásárol, mit vásárol, kitől és menyit? Ide tartozik az Alibaba példája a pontrendszerre: „Ha valaki napi tíz órát játékkal tölt, az nem tekinthető értékes embernek. Ellenben ha valaki pelenkát vásárol, jó eséllyel szülő, és felelősségteljes ember.” Sőt, itt tartják nyilván a közlekedési kihágásokat és az esetleges törvénysértéseket is! Az utolsó pont a legborzalmasabb. Ellenőrzik, nyilvántartják és értékelik az ügyfél személyes kapcsolatait is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.