2018. augusztus 23., csütörtök

FELŐLEM MINDEN VILLANYOSZLOPRA IS FELHÚZHATNAK EGY KERESZTET

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.08.22.


Tudom, hogy a környzetet szennyező szaros pelenkákról értekezni sokkal népszerűbb művelet volna, úgyhogy beszéljünk a keresztekről, jó? Jó. Annál is inkább, mert a falvédő-bölcsességek sorában igen előkelő helyen szerepel a mindenkinek megvan a maga keresztje kitétel. Meg azért is, mert még mindig vakargatom lefelé magamról a két nappal ezelőtti horogkeresztény ragacsot, amivel a nemzetvezető fájó hiányában az alattvalói megörvendeztették a nemzetet. Ünnepileg.

Nem szoktam olyasmiről véleményt formálni, amivel kapcsolatban hiányosak az ismereteim, de ahhoz talán nem kell több könyvtárnyi tudományos okosságot beseggelni, hogy az országnak házára augusztus 20-án kilógatott, római kereszttel fűszerezett kőkeresztény zászlóról megállapíttassék: ilyen állat pedig nincs. Akkor sincs, ha az alapfércmű immár olyan világosan mondja ki a keresztény értékek védelmének törvényi kötelezettségét, hogy az állam és az egyház szétválasztása adja a másikat.

Eddig az volt, hogy inkább kevesebb mint több sikerrel hittük és vallottuk a szekularizáció elméletben ránk is vonatkozó elvét, de most frontálisan telibehánytuk az egészet. Eddig nem díszítettük az állami intézményeket, pláne a törvényhozás épületét vallási jelképekkel, most meg már de. Na és? A székely zászló mellett nem elfér egy elcseszett Szent István-zászló? De. A szipákolásügyi stratégiai központ kitalálta, hogy az lesz a jó a Döbrögi-birodalomnak, hogy ha tegnaptól a kereszténységet hurcolássza mindenfelé, azzal döngeti a mellét, azt zabáltatja a populációval reggel-délben-este, akkor most ezt csinálják...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.