2018. augusztus 21., kedd

FRÖCCSEN A MOCSOK, MINDENT ÉS MINDENKIT BETERÍT

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.08.21.


Jó reggelt, minden rendben van? Túlélték? Én is, köszönöm, bár még mindig vakargatom lefele magamról a ragacsot. Ennyi tömény aberrációt ennyi szent és kevésbé szent ember szájából nagyon rég nem hallottam, és bár tavaly sem volt sokkal jobb a helyzet, most koncentráltabban vágott mellbe az úgynevezett ezeréves önámítás. Az összes megyéspüspök, miniszter, alminiszter, államtitkár az utolsó mezei képet viselővel bezárólag ugyanazt az ócska, avas, sablonos dumát adta elő válogatott hangfekvésekben arról, hogy micsoda nagyszerű nép vagyunk mi, keresztény magyarok Szent Istvánnal mérve.
Nem arról van szó, hogy az államalapítás keresztül-kasul nemzeti-keresztény ünnepének a globális felmelegedésről kellett volna szólnia, de azt hiszem, most értettem meg, amit a bölcsebbek jóval korábban: ez az ország csak úgy kerülhetett abba az elmeállapotba, ahol most van, hogy ezerévig ugyanazt csinálta, mint azok, akik napjainkban táncolnak a hulláján a fehérvári huszárok dallamára.
Azért abban is van valami perverz báj, hogy a szent tudatrepedés – aki idén augusztus elsején volt szíves közölni, hogy elhúzott gyógyulni, ne zavarják – évről évre kivonja magát ez alól a lánctalpakon üvöltő, agyat zsibbasztó, öntömjénező ünneplés alól. Nem azért mert nekem hiányozna, de nem röhejes? De. Nem baj, megvárjuk. Majd legközelebb október 23-án írja át a történelmet az aktuális propagandakampány szerint, beérjük majd azzal is. A leszarom tabletta igen hatásos, mint tudjuk.
Szóval mindent összevetve, egy dolog szóra érdemes a tegnapi melldöngetésből, véletlenül éppen az amerikai külügyminiszter ünnepi üzenetében érhető tetten. Mert noha máshol is elég súlyosan megtébolyult a világ, azért maradt még benne némi normalitás:
Mélységesen tiszteljük Magyarország gazdag történelmét, kultúráját és hagyományait, és hálásak vagyunk mindazért, amivel a magyar bevándorlók hozzájárultak az amerikai társadalomhoz az élet sok területén, a művészetektől kezdve az üzleten át a technika világáig
Nehéz ezt felfogni ott, ahol a politikai okokból mélyen megvetett, köpködött bevándorlókat nem csupán éheztetik, de azokat is szenvtelenül megszopatják, akik enni adnának nekik. És itt jön az a rész, ami ebben a morális fertőben a legocsmányabb: amikor az embertelenséget a bőrszínnel, a vallási, etnikai hovatartozásra hivatkozva meg is magyarázzák. Két melldöngető, felsőbbrendű keresztény szónoklat között. Attól tartok, előbb-utóbb az egészségesebbek immunrendszerét is tönkreteszi az, hogy ebben az önmagából kivetkőzött mocsadék jelenben kell élni. Fröccsen a szar és mindent, mindenkit beterít...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.