2018. augusztus 8., szerda

HOGYAN TUDJA ORBÁN VIKTOR ÉRVÉNYESÍTENI AZ AKARATÁT AZ ÁLLAMI CÉGEK FÖLÖTT?

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2018.08.08.



Orbán Viktor már egyetlen személyen keresztül érvényesíteni tudja akaratát a legfontosabb állami cégek, köztük az ország egyik legnagyobb vállalatcsoportja, az MVM felett.

Szisztematikusan építkezik Orbán Viktor: egyetlen személyen keresztüli irányítást valósít meg azokon a területeken, ahol a legtöbb hatalom és pénz összpontosul – olvasható az e heti HVG Gazdaság rovatában. Ez történik a jobboldali média belső hatalmi harcaiban vagy a budapesti városirányításban, valamint az állami vállalatok esetében is.

Utóbbiak eddig egyrészt a minisztériumok, illetve miniszterek között váltottak ki torzsalkodást, így Lázár János és Seszták Miklós között, amikor Bártfai-Mager Andrea még kormánybiztosként kapta meg azokat a területeket, amelyeket Orbán kivett a túlságosan megerősödött Lázár kezéből.

Ráadásul az állami cégek jelentős részénél még a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő is közbeékelődött az orbáni politikai akarat és a végrehajtói szint közé. De most a vagyonkezelőt kiürítették, a legfontosabb állami cégeket pedig a kormányfő alá helyezték.

Az MVM-csoporthoz tartozó paksi atomerőmű mellett az ugyancsak pénzben dúskáló Szerencsejáték Zrt. szintén Bártfai-Mager Andreához került. A miniszter gyakorolja a tulajdonosi jogokat a MÁV, valamint a Volán-társaságokból létrejött regionális vállalatok fölött is.

A HVG érdeklődésére a miniszter maga is úgy értékelte, hogy „az intézkedés következtében az érintett cégek szorosabb irányítás alá kerültek”. Ahogy fogalmazott, a cél az volt, hogy „a társaságok működésének központi áttekintése megvalósulhasson”.

Részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.