2018. augusztus 10., péntek

KÁDÁRÉK MÉG RÁJÖTTEK, HOGY A TEHETSÉGEK TELJES ELNYOMÁSA, MAGA AZ ORSZÁGHALÁL - ORBÁN RENDSZERE NEM KÁDÁRÉRA, HANEM RÁKOSIÉRA HASONLÍT

VÁROSI KURÍR
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2018.08.10.


Akármilyen rosszul hangzik is első hallásra, az jár a fejemben (ha már a face ezt kérdezi), hogy ez a hatalom most már menjen végig azon az úton, amin elindult. Először a politikai és intellektuális ellenfeleit csinálta ki a legnemtelenebb, aljas, diktatórikus módszerekkel, most pedig a tehetséges alattvalóin van a sor, azokon, akik idáig lelkes együttműködő partnerei voltak az ellenfelek, másként gondolkodók kinyírásában.


Most feketén-fehéren megmutatja magát a rendszer lényege,


amelynek legnagyobb ellensége a tehetség és az autonómia. Mert arra a vazallusi alázatra, amelyet a rendszer elvár, csak a frusztrált, megkeseredett tehetségtelenek képesek. Akiben van szemernyi tehetség, az képtelen az autonómiáját olyan szinten feladni, ahogyan ez a rendszer elvárná. A Kádár-rendszer azért vált elviselhetővé, mert rájöttek, hogyha a tehetséget teljesen elnyomják, akkor ez az ország meghal, és emiatt mérsékelte a kontraszelekciót. Bizonyos határok között teret adott a kreativitásnak és a tehetségnek és nem várt el szolgai alázatot. Az Orbán rendszer nem a Kádár rendszerre, hanem a Rákosi-korszakra hasonlít. Most tehát a saját soraikban vadásznak az ellenségre, mindazokra akik nem adták fel teljesen az autonómiájukat és a kritikai érzéküket és képesek az önálló gondolkodásra. Ahogyan Simicska Lajost Mészáros Lőrincre, Pokorny Zoltánt Németh Szilárdra cserélték, úgy fogják most a szellemi életben és a médiában Borókai Gábort, Stumpf Andrást vagy Prőhle Gergelyt Siklósi Beatrixekre, Szakács Árpádokra és Dörner Györgyökre cserélni.

Szolgai alázatból nem lehet országot építeni

És úgy fog lerohadni körülöttük minden, ahogyan szétrohad az ócsai lakópark. Mert szolgai alázatból nem lehet “országot építeni”. Mert sértett és frusztrált tehetségtelen emberekkel csak bosszútállni és rombolni lehet. Márpedig az egyre erősődő kontraszelekció eredményeképpen ma már senkit mást nem tűrnek meg a környezetükben csak a janicsárokat. Miközben egyre szaporodnak ellenfeleik. És ezen az úton már jól láthatóan nem tudnak visszafordulni. De akármilyen szörnyű is lesz az előttünk álló időszak, mégis úgy gondolom, hogy ne is forduljanak vissza. csinálják végig. Menjenek el a falig, szembesüljön az ország a csőddel, ahová ez a politika vezet, csak minél gyorsabban legyünk túl ezen. Ha azt akarjuk, hogy Magyarország egyszer még valamikor demokratikus köztársaság legyen, akkor ezt a szembesülést nem spórolhatjuk meg. 1989-ben nem kellett megharcolnunk a szabadságért és a demokráciáért, az ölünkbe pottyant. De egyszer minden nemzetnek meg kell küzdenie ezért. Ez az ország akkor fogja megvívni ezt a harcot, amikor elzavarja Orbán Viktort és bandáját. És ha így lesz, akkor értékelni is fogja, hogy egy szabad és demokratikus országot teremtett magának.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.