Szerző: GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ
2018.08.31.
1968 egy nyári délutánján Paul McCartney Cynthia Powellhez indult, aki nemrég vált el John Lennontól, és Julianhez, hogy kicsit felvidítsa a szülők válásától traumatizált gyereket. „Nagyon jó kapcsolatban maradtam vele, tündéri kölyök volt – mesélte Macca – ahogyan autóztam hozzájuk Weybridge-be, dudolgattam egy dalt magamban, és a fejemben megszületett egy szöveg: „Hey, Jules, don’t make in bad”. Később lett belőle Jude, mert ez jobban hangzott”. Később egy másik interjúban a névváltást azzal magyarázta, hogy egy country-westernes hangzású nevet keresett és állítólag az Oklahoma című musical egyik szereplőjét hívták így.
John Lennon, amikor meghallgatta Paul új szerzeményét, nagyon lelkesen fogadta, azt hitte, hogy a dal neki szól, és Yoko Onóval való kapcsolatáról. Mások szerint a zenekaron belüli erősödő ellentéteket írta meg benne, amelyben a japán művésznőnek nem kis szerepe volt. De magáénak gondolta az idén elhunyt Judith Simons újságírónő is. A fiúknál jó 15 évvel idősebb Judith nem akármilyen figurája volt a brit sajtónak, pályafutásának első nagy tudósítása a II.világháború után a ravensbrück-i koncentrációs tábor vezetőinek hamburgi pere volt, és a 60-as évek elején lett a pop-újságírás egyik úttörője. A Beatles tagjai egyfajta „nővérüknek” és bizalmasuknak tekintették őt, a legféltettebb titkaikat is rá merték bízni, mert nem tartozott a mindenáron szenzációt hajszoló újságírók közé.
A lényeg, hogy dal az ihletőn azt a mindenki számára fontos gondolatot közvetíti, hogy bízzunk önmagunkban. Maga Julian csak 20 évvel később tudta meg az igazságot…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.