2018. augusztus 31., péntek

MIKÖZBEN AZ ORBÁN-KORMÁNY A HONVÉDKÓRHÁZ VEZETÉSÉRE MUTOGAT, A TELJES MAGYAR BETEGELLÁTÓ-RENDSZEREN ELURALKODIK A FESZÜLTSÉG

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2018.08.31.


Gulyás Gergely az intézményvezetésre bízná a túlmunkák nyomán kialakult feszültség kezelését, a betegellátás fenntarthatóságát azonban rendszerszintű probléma fenyegeti.

Ha bérfeszültség alakult ki a Honvédkórházban, azt a munkáltatónak kellene rendeznie, hiszen a kormány nem vont el forrásokat sem a bérek, sem az ellátás tekintetében az intézménytől

– mondta a 168 Óra kérdésére a pénteki kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökség vezetője egyértelműen a kórház-vezetésre hárította a napokban kialakult, botrányos helyzetet, miközben a betegellátás biztonságáért szükséges, érdemi kormányintézkedésekről nem szólt.

Az ügy lapunk által is ismertetett előzményeként csütörtökön a Népszava arról írt, hogy az intézmény traumatológus és aneszteziológus szakorvosai felmondták túlmunka-szerződéseiket, miután a kórház menedzsmentje úgy döntött, megvonja az önkéntes túlmunkáért adható juttatásokat. Emiatt egyes orvosok akár havi 100 ezer forinttól is eleshetnek.

A Honvédelmi Minisztérium csütörtök este reagált az írásra. Közleményükben azt írták, problémamentes a Honvédkórházban a túlmunka kifizetése, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ visszautasítja az orvosai túlmunkájának kifizetéséről szóló, a sajtóban megjelent állításokat. A kórház orvosainak heti munkaideje – részletezte a tárca – 40 óra, a jogszabályban rögzített díjazásért a kórház parancsnoka heti 8 óra túlórát rendelhet el. Ezen felül az orvosok önkéntes alapon, kiemelt díjazásért vállalhatnak túlmunkát. Ennek ellentételezését a közelmúltban a kórház vezetősége – az orvosokkal folytatott egyeztető tárgyalások alapján – mintegy 40 százalékkal emelte meg – állítja a tárca, hozzáfűzve, a juttatásokat Honvédkórház továbbra is pontosan kifizeti az orvosoknak.

Azt is írták, a Honvédkórház az elmúlt időszakban nem tett mást, mint érvényt szerzett a jogszabályi előírásoknak, amelynek nyomán egyeztetések zajlottak és jelenleg is zajlanak a munkavállalók és a vezetőség között az úgynevezett önkéntes túlmunkával kapcsolatban. A Honvédkórház vezetősége minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a szükséges orvosi létszám és a technikai feltételek mindenkor rendelkezésre álljanak – szögezték le, azt is állítva, a sürgősségi centrumban egy orvos sem mondott fel, így a biztonságos betegellátáshoz szükséges orvoslétszám rendelkezésre áll.

Ez azonban nyilvánvalóan nem volt igaz,

hiszen – mint megírtuk – Zacher Gábor osztályvezető főorvos pénteken azért hagyta el a sürgősségi osztályt, mert a továbbiakban szakmailag vállalhatatlanná és fenntarthatatlanná vált a helyzet, miután nincs elég sürgősségi szakorvos. Arra a Népszava is utalt röviden, hogy a sürgősségi osztályon felmondott az orvosok harmada, s miközben ezt az információt is igyekezett cáfolni és hitelteleníteni a Honvédelmi Minisztérium, a hvg.hunak nyilatkozó Zacher ugyanis megerősítette:

osztályán nemrégiben kilenc orvos is felmondott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.