2018. augusztus 26., vasárnap

NÁLA DURVÁBBAN SOHA SENKI NEM SZÓLT BE ORBÁNNAK A NEMZETKÖZI POLITIKÁBAN

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2018.08.26.


A háborús hős, aki Putyin ágyába bújó, neofasiszta diktátornak nevezte a magyar miniszterelnököt.

Amikor 2 napja közölték, hogy leálltak a kezeléssel, akkor már sejthető volt, hogy közel a vég. Vasárnap a családja be is jelentette, hogy 82 évesen meghalt John McCain amerikai republikánus szenátor, a külügyi bizottság elnöke, aki a főként időseket érintő agydaganatfajtában, glioblasztómában szenvedett.

McCain igazi legendája volt az amerikai politikai életnek:
- Először is háborús hős, aki 5 és fél évet töltött hadifogságban, miután a a vietnami háborúban lelőtték a repülőgépet, amelynek pilótája volt.
- Utána 37 éven át volt a szenátus tagja Arizonából, majd a republikánusok elnökjelöltje.

Már 2000-ben indult volna az elnökválasztáson, 2008-ban jelölte is a pártja, de veszített Barack Obamával szemben. Tekintélyére azonban jellemző, hogy 2004-ben John Kerry demokrata elnökjelölt kérte fel, hogy republikánusként legyen az alelnökjelöltje ifjabb Bush-sal szemben, ami egészen szokatlan az amerikai belpolitikában.

McCaint leginkább Churchillhez lehetne hasonlítani a történelmi személyiségek közül: mindketten igazán 
utálták az autokráciát és az azokat uraló diktátorokat.

Míg Churchill egyszer, átmenetileg, a túlélés érdekében kénytelen volt összefogni Sztálinnjal, McCain nem válogatott. Khadaffitól Husszeinig, Milosevity-től Aszadig, Chaveztől Putyinig fellépett mindenkivel szemben, mint akit a történelmi tapasztalatok arra okítottak, hogy egy diktatúra soha nem lehet elég jó, mindig veszélyt jelent a világ békéjére és a többi országra. (Náluk már csak Trumpot utálja jobban, akinek azt is megtiltotta, hogy a temetésére elmenjen, ugyanúgy mint 3 éve Göncz Árpád Orbánnak.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.