2018. augusztus 9., csütörtök

NEM ZAVARJA A FIDESZES KÉPVISELŐT, HOGY OLYAN ISKOLA IGAZGATÓJA LESZ, AHOL SENKI SEM VÁRJA

444
Szerző: URFI PÉTER
2018.08.09.


Szerda reggel írtunk a Debreceni Ady Endre Gimnázium igazgatói pályázatáról, amelyen az intézményben 32 éve dolgozó igazgató ellen egy fideszes önkormányzati képviselő indult, aki korábban csak általános iskolában tanított. A diákönkormányzat és a szülői választmány ellenszavazat nélkül, egyhangúlag támogatta Rózsavölgyi Gábor igazgató pályázatát, a tantestülettől pedig 62-ből 61 szavazatot kapott. Ezzel szemben Türk László programját hatalmas többséggel utasította el mindenki.

A minisztérium ennek ellenére - indoklás nélkül, egy kétsoros levélben - közölte az eddigi igazgatóval, hogy nem szavaznak neki bizalmat. Azóta kiderült, hogy a lenti videón látható

Türk László pályázatát viszont elfogadták, ő lesz az Ady új igazgatója...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.