2018. augusztus 20., hétfő

NYÁRVÉGI VEGYESSALÁTA

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2018.08.20.


Hát itt most összevissza írok mindenről, merthogy politika ugyan minden, ami a társadalom életével összefügg, de a mai Magyarországon politika címén eredményhirdetés folyik, arról meg nemigen lehet eszmét cserélni, merthogy minek?
A suttyók álma állammá vált, olyan is ez a társadalom, mint egy falusi disznótor, hatalomtól megrészegült böllér, magukat hülyére zabáló, szájuk szélén zsírt folyató családtagok, zsíros poharakból vedelt homályos boroktól részeg haszonlesők, akikből ketrecharcost farag a lehetőség, hogy hozzáférnek a pecsenyéstálhoz.
Miután mindened ellopták már tőled, beleértve a gyermekeid jövőjét is, lassan elkezdenek egymásra acsarkodni, ami egyébként nagyon helyes,
Simicska már a padlón és viszi magával vazallusait is, de persze ezzel nincs még vége a történetnek, hiszen ezzel Mészáros Viktor a harmadik helyre csúszott a mezőgazdaság új urai között, ami - lássuk be - tűrhetetlen.
Viszont tied lesz a malaszt, és ha nem tudod mi az, ne bánkódj, hiszen unokád már az óvodában megkapja a szükséges ismereteket, ha nem figyelsz oda rá két percig, már hercig szoknyácskában rázza a csengettyűt plebános úr ölében.
Bizony mondom néktek, ez a gender-tudomány egyre hasznosabb lesz, betiltás ide vagy oda.
Alapvetően büszkék lehetünk, hiszen Sztálin elvtárshoz mért tettet hajtottunk végre - a Gazda a geneikát tiltotta be, Egyeske meg a gender-kutatásokat.
Pedig hajdan elég jó híre volt, szorgalmasan - bár állítólag kissé erőszakosan - kutatta a nemek titkait a bugyikban.
Már várom, mikor jön elő az első szűz, akivel a Vezér maga erőszakoskodott, mondván me too!

De beszéltünk már eleget sérült személyiségekről, beszéljünk most másról.
Tegnap esküvőn voltam, angyalarcú unokahúgom ment férjhez.
Unokahugom divatos alkatú, a bulimia szobrát nem róla fogják mintázni, a rendőrség tízezer forintra büntette mert egy közlekedési vita során ellenfele mozdulatait támadó-jellegűnek értékelte, megijedt és ezért kénytelen volt megverni a száztíz kilós pasit, aki feljelentette.
A szabálysértési eljárás során a rendőrségen rendfokozatra és beosztásra tekintet nélkül mindenki hülyére röhögte magát.
Aki elvette feleségül, szintén szeret verekedni, ezt mindketten sporttevékenység keretében gyakorolják, de a boldog házasság titkát azért fel lehet fedezni a kapcsolatukban, ha a lány elszemtelenedik, akkor Ákos meghívja edzeni, ott aztán földhöz csapkodja néhányszor és azonnal helyreáll a táplálkozási lánc kívánatos rendje.
Az esküvő Etyeken volt, ahol is mostanában teremtik meg a hagyományos borkultúrát, lévén, hogy a filoxera végzett a szőlővel ezelőtt kétszáz évvel, a történelem meg a sváb gazdákkal úgy hetven évvel ezelőtt.
Miután a bort mostanában nem kedvelem, így aztán nekem a tőkén Jameson whiskey termett - az "e" nem elütés, ez ír ital, az írek meg mindig különcök voltak.
A rendezvény jól sikerült, lehetett beszélgetni, sőt, táncolni is, aminek Anyukám nagyon örült, hiszen az ember kilencven éves korában kívánja még a mozgást, és az esküvőre való tekintettel elmulasztotta reggeli nordic-edzését.
Kicsit meglegeltettem a szemem a vendég-hölgyeken, öreg ember már érje be ennyivel, nem igaz?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.