2018. augusztus 10., péntek

ORBÁN MÁR AZ ÖVÉIT TAPOSSA ÉS BÁRKI SORRA KERÜLHET

168  ÓRA ONLINE
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2018.08.10.



Már nem ellenfeleit vagy a balliberális oldalt, hanem sajátjait szalámizza Orbán Viktor, hiszen elsősorban a Fidesz-tábornak szóló üzenet a Hír TV munkatársaival való embertelen leszámolás és a régi bizalmasok, Pálinkás József vagy Prőhle Gergely megtámadása is. Bozóki András volt kultuszminiszter, egyetemi tanár szerint az egyáltalán nem most kezdődő kultúrharcban a leszámolások, kirúgások és kádercserék lényege a belső rendteremtés, az elhallgatás, az elhallgattatás, hiszen a miniszterelnök úgy gondolja, a történelmet és a kultúrát is át lehet szabni, újra lehet írni. Az egykori Fidesz-tag Bozóki úgy látja: Orbán gondolkodásában nincs állandó érték, nincs fix identitás, nincs lojalitás, nincs kötődés, emberei felhasználhatók, egymással szembeállíthatók, majd „fogyasztás” után sörösdobozként eldobhatók. Éppen ezért jelenleg tényleg senki sincs biztonságban.

Hogy kétharmados parlamenti többséget igénylő célja Orbán Viktornak a Hír TV, illetve a megmaradt független média letarolása, az egy percig sem volt kétséges. A csatorna visszafoglalása, az újságírókkal és a dolgozókkal való embertelen bánásmód és a diadalittas, „polgári” halotti tor megmutathatta, amit eddig is sejtettünk: Orbán Viktor háborúja totális, a kormányfő és csapata foglyokat nem ejt, békét nem köt, tűzszünet nincs és nem is lesz.

Az elmúlt évek sajtóveszteségei – az Origo, a Figyelő, a TV2, a Napi Gazdaság, a Népszabadság, a komplett megyei laphálózat, majd a harmadik kétharmadot követően a Magyar Nemzet, a Heti Válasz –, most pedig a különös kegyetlenséggel, egyetlen nap alatt kivégzett Hír TV a sajátos orbáni logika szerinti üzenetek. Index, RTL Klub, 24.hu, HVG, 168 Óra, Magyar Narancs, Népszava – minden független nyilvánossággóc veszélyben van. Orbán érdekei jelenleg a nyilvánosság további korlátozását diktálják, az eddig megrongált, de megmaradt, gettósított független médiának tehát nincs sok oka az optimizmusra. De mire kell készülni az Orbán által beharangozott szeptemberi változások idején?

– Semmi sem változott, ugyanúgy biztonságban érzem az Indexet, mint eddig – mondta a 168 Órának Bodolai László. A portált tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány elnöke szerint a választás óta mintha a portált érő támadások hőfoka mérséklődött volna, s kérdésünkre, ez nem vihar előtti csend-e, azt mondta, semmi olyan nem történt, ami miatt jobban kellene aggódnia, mint eddig. Bodolai a Hír TV és a Magyar Nemzet ügyét a Simicska Lajossal való háborúskodás és kiegyezés utáni árulókeresésnek tudja be, amihez szerinte az Indexnek nincs köze.

– Az Index soha nem volt a Fidesz kezében – folytatja, és Bodolai szerint ez nem is változik, legalábbis ebben bízik. – Nyilván minden megtörténhet, de a mostani hullámnak, a leszámolássorozatnak és a kultúrpolitikai viták nyomán Orbán Viktor által beharangozott változásoknak nincs köze az Indexhez.

Nem veszi magára a kormányfő tusnádfürdői szavait, valamint az ismét eluralkodó piaci pletykákat az RTL Magyarország sem. Hivatalosan a cégcsoport nem reagál más médiacégekkel, illetve akár médiapolitikai folyamatokkal kapcsolatos hírekre, így idevágó megkeresésünket is elhárították. Ugyanakkor forrásaink szerint az RTL-nél is mindenki ismeri a pletykát, miszerint Orbán Viktor nem tett le arról, hogy megszerezze az RTL Klubot, s hogy – egyes vélemények szerint – talán ez jöhet a következő hónapokban valamilyen jogi, gazdaságpolitikai eszközzel visszaélve. Sokan nem látják ugyanakkor realitását annak, hogy az anyavállalat ebbe belemenne. Noha a teljesen kiszámítható hatalmi logika a média további szalámizását, az objektív hírműsorok számának csökkentését, a valóság megismerhetőségének korlátozását látja szükségesnek, az RTL-nél sem hajlandók félni.


Pedig világos: a múlt szerdán történtek csupán a kezdetét jelezték valaminek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.