2018. augusztus 25., szombat

REJTŐ, GARCIA MÁRQUEZ, PLAYBOY: KÁDÁR JÁNOS KÖNYVTÁRÁNAK LEGFÉLTETTEBB TITKAI

QUBIT
Szerző: SERF ANDRÁS
2018.08.25.


Bár a közvelekedés szerint nem tudott idegen nyelveket, a volt pártfőtitkár könyvei között zavarba ejtően sok angol nyelvtan, szótár, értelmező szótár, idiómagyűjtemény és szlengszótár, sőt angol nyelvű Biblia is akadt. Kádár első komolyabb olvasásélménye Engels Anti-Dühring című munkája volt, amit egy amatőr sakkversenyen nyert.

Mikor lehet érdekes egy magánkönyvtár? Ha a tulajdonosa történelemalakításban utazik, esetleg kultúráról dönt. A „Mutasd a könyvtárad, megmondom ki vagy” persze túlzás, de az talán nem, hogy az utókor nem pusztán a híresség által, vagy az ő nevében írt művek, hanem a könyvgyűjtemény alapján is ítélhet. Meglepő ugyanis, mi mindenről árulkodik egy-egy könyvjegyzék.

Regények és diktátorok

Adolf Hitler kedvencei a 15 ezres gyűjteményéből a Don Quijote, aRobinson, a Tamás bátya kunyhója és a Gulliver utazásai voltak, és Wilhelm Busch Max és Móricát is az ágya mellett tartotta, Sztálin pedig szívesen forgatta Mihail Bulgakovtól A fehér gárdát, amelynek dramatizált változatát többször is megnézte a moszkvai Művész Színházban, mielőtt betiltotta volna a szerzővel együtt. A sokat és gyorsan olvasó generalisszimusznak közel húszezres magánkönyvtára volt, aminek aztán közel háromnegyedét, a halála után, jórészt szétszórták a közbibliotékák között. A csonka könyvtár talán egyetlen magyar vonatkozása egy 95 oldalas brosúra Rákosi Mátyástól, a Kik a szélsőbalos kommunisták címmel.

A diktátorok között egyébként alighanem Augusto Pinochet, a chilei katonatisztből lett puccsista elnök a csúcstartó könyvfelhalmozásban: ő köztudottan nem olvasott sokat, mégis ötvenezres, főleg non-fictionből álló könyvtárat mondhatott magáénak. (Épp akkorát, mint mondjuk a jeles olasz író, Umberto Eco, aki a diktátorokkal ellentétben alighanem olvasta is a maga könyvtárát.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.