2018. augusztus 25., szombat

ÚJABB KITILTÁSI BOTRÁNY KEZDŐDHET: ORBÁNIG ÉS LÁZÁRIG ÉRNEK A MICROSOFT-ÜGY SZÁLAI

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2018.08.25.


A legfelső szinttel - vagyis a miniszterelnökkel és a kancelláriaminiszterrel - "rendezte el" a Microsoft, hogy a magyar államnak eladhassa a szoftverét. 

Egy 2013-as tárgyalás Orbán Viktor és a Microsoft egyik vezetője között indította el ezt a jövedelmező üzletet. (Pont ez volt az időszak, amikor elkezdődött a kitiltási botrány is.)

Rendszerszinten húzta le az Orbán-kormány a saját adófizetőit és az amerikai vállalatokat is – legalább is ez derül ki, ha összerakjuk a képet a 2013-14-es időszak amerikai-magyar kapcsolatairól. Ez tette be a kaput az amerikaiaknál, ebből lett a kitiltási botrány. Most pedig újabb korrupciós ügy robbant ki, amiben kiderült:

a Microsoft és a magyar kormánytisztviselők együtt lopták ki a közpénzt közbeszerzéseken keresztül a magyar adófizetők zsebéből. Mindezt a legfelsőbb kormányzati szereplők (Orbán és Lázár) tudtával.

Ha visszatekintünk a kitiltási botrányra, ott az amerikai cégek robbantották a botrányt. A vállalatok jelezték a különböző hivatalok felé, hogy a korrupció miatt versenyhátrányba kerülnek, most úgy néz ki, hogy a Microsoft egyszerűen összeveszett a kormányzattal Lázár egy arrogánsabb húzása miatt. A Wall Street Journal pedig, ki tudja miért, most írt egy kemény leleplező cikket arról, hogyan ette bele magát a kenőpénzért a magyar kormány számítógépeibe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.