2018. augusztus 21., kedd

VIDEOTÉKA: "NEM LESZEK EGY 18 ÉVES HULLA"


444
Szerző: ÁCS DÁNIEL
2018.08.20.


Elindul a Videotéka, amiben rendszeresen kiturkáljuk a videómegosztók mélyén elfekvő kincseket. A mai ajánlatunk a Szépleányok című dokumentumfilm, ami az 1985-ös szépségverseny történetét és tragikus következményeit meséli el. A versenyt 50 év szünet után rendezték meg a hanyatlóban lévő magyar szocializmusban. Óriási médiaesemény lett belőle. Ezrével jelentkeztek rá lányok, akiknek fogalmuk sem volt, hogy milyen gyötrelmek, megaláztatások és aljas lehúzások várnak rájuk. A filmből az is kiderül, hogy a verseny célja és lefolyása közel sem volt tiszta. A végkimenetel pedig közismert: a 17 éves fonyódi Molnár Csilla győzött, és alig egy évvel a győzelme után öngyilkos lett. A filmet Dér László és Hartai László készítették.

Molnár Csilla Andrea 1986. július 10-én hunyt el. Hogy pontosan mi vezetett a tragédiához, máig nem tisztázott. Az alábbi Múlt-kor adásbán megszólal a szépségkirálynő egykori eltitkolt szerelme, a nála jóval idősebb diszkótulajdonos, Futács Károly.

ITT NÉZHETŐ MEG, ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.