2018. szeptember 2., vasárnap

AZ NKE USZODÁJÁBAN CSAKNEM KÉTSZER TÖBBE KERÜL A BELÉPŐ, MINT JÓZSEFVÁROS MÁSIK KÖZUSZODÁJÁBAN

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2018.09.01.


Szeptember harmadikán, azaz most hétfőn megnyit az Orczy-kertben a Ludovika uszodája, amit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) bővítése során alakítottak ki. Korábban háboroghattunk már azon, hogy az ígéretek ellenére egészséges fákat vágtak ki, vonogathattuk a vállunkat, miután menet közben – ki gondolta volna! – többször drágult a beruházás, vagy röhöghettünk kínunkban, hogy még a frissen telepített növényzet is kiszáradt.

Azonban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a parkba épített 8,6 milliárd forintos összköltségvetésű sportcentrum az ígéretek szerint részben a lakosság igényeit szolgálná ki.

Ennek megvalósulása jelenleg nem teljesen látszik – legalábbis nem életszerű. A nemrég nyilvánosságra hozott részletek alapján ugyanis a környéken élők jelentős része „puha” módon lesz kizárva az uszodából. A Közszolgálati Egyetem honlapján megjelent információk szerint az uszodába a belépő 1500 forint lesz, ami egy alkalomra és mindössze két óra tartózkodásra jogosít fel – ráadásul

A nyitva tartás időpontja az oktatási és kiképzés igények, valamint sportrendezvények függvényében változhat.”

Összehasonlításképp: a szintén Józsefvárosban található Losonci Téri Általános Iskola uszodája, mely szintén huszonöt méteres, kerületi lakosok számára hétköznap 800, hétvégén 1000 forintért látogatható. Igaz, annak a felújítása csupán ötmillió forintba került 2015-ben, és nem is a jövő káderállományának kiszolgálására épült...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.