2018. szeptember 22., szombat

BEER MIKLÓS: "A MIGRÁCIÓRA NINCS MÁS MEGOLDÁS, MINT SZOLIDARITÁS ÉS IRGALOM"

MÉRCE
Szerző: TÓTH CSABA TIBOR
2018.09.22.


Nagyon nagy szükség van arra, hogy itthon is tisztába tegyük mit is jelent a keresztényéség

Ezt mondta Beer Miklós váci megyéspüspök pénteken este, egy a Ferenc pápa által a közeljövőben hivatalosan is szentté avatandó el salvadori püspök, Óscar Romero életéről és a felszabadítási teológiáról rendeztek a Wesley János Lelkészképző Főiskolán. Beer itt Iványi Gábor metodista lelkésszel beszélgetett – többek között a politikai kereszténység és a kereszténység különbségeiről, a könyörületességről, a szegények segítéséről, és a felszabadítás teológiájáról.

Iványi főleg arra volt kíváncsi, hogy miközben Ferenc pápa, és általában a jezsuita rend is, azzal foglalatoskodik, hogy az egyenlőség eszméjét, a konkrét társadalmi hivatást, amelyet a latin-amerikai eredetű felszabadítási teológia a baloldali politikai mozgalmakhoz hasonlóan, sokszor azokkal szoros szövetségben, hirdet, aközben miért lehet Magyarországon ezzel szemben óriási ellenségességet, és kritikát tapasztalni a katolikus, református egyházak részéről.

Beer Miklós maga erre úgy válaszolt, hogy Ferenc pápa már 2013-as beiktatásától fogva pontosan tisztában volt azzal, milyen hullámokat fog kelteni, mennyire megosztja az egyházat, azonban részben ez is volt a célja.

A püspök kiemelte, őt Magyarországon Ferenc pápa „magyar hangjának” szokták tartani, amely tényre büszke, hozzátette azonban hogy amikor a pápa felhívására 2016-ban maga is menekülteket fogadott be, nem készült fel arra a szintű haragra és ellenségességre, amelyet ezzel a katolikusok közösségében kiváltott:

„Mondtam már jó párszor ilyen nagyon merész mondatokat, és tényleg nagyon szomorú vagyok emiatt, hogy ezért mit kapok. […] Én viszont nagyon bízom benne, hogy lassan-lassan kijózanodunk. […] A mostani környezetünkben meg kell mozdulnunk, és tényleg az itthoni nyomorúságot is enyhítenünk kell.”

Beer szerint a Katolikus Karitász ugyan rengeteget fejlődött az utóbbi években, de például a szupermarketek által nap, mint nap kidobott, még jó minőségű étel összegyűjtéséhez, szétosztásának megszervezéséhez is több ember, önkéntes kell,
meg kéne tehát mozdulni végre.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.