2018. szeptember 2., vasárnap

CSÓKOLOM, NÁCI VAGYOK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.09.02.


A vérmesebb nagypofájúak, mint amilyen magam is vagyok Isten segedelmével, már száz éve hajtogatjuk, visítjuk, hogy vezérlő csillagunk, egyetlen örömünk, maga első Orbán Viktor egy fasiszta mókus, mivelhogy ilyen rendszer kialakításán buzgólkodik nagy szuszogva. A lágyabb szívűek, megengedőbbek később kezdték el mondogatni ugyanezt, de most már egészen pofás összefoglalók és elemzések is születtek a mi szörny államunkról meg annak eltorzult tudatú uráról, és ott tartunk immár, hogy teljes a konszenzus a gondolkodó egyedek körében: Orbán Viktor egy fasiszta, barnainges rágcsáló.

Aki azt sem tudja, mi fán terem az ilyesmi, mert a világ boldogabbik végiben látta meg az Isten torz egét, már az is értesülhetett róla, mert Roger Waters kivetítőn tette közzé koncertjein a tényt. Ez nem történészi alaposságú elemzés eredménye, de Kásler szintű mindenképp, és Waters bácsiról tudjuk, hogy akkor is érzékeny volt a diktatúrákra, amikor utálatának mostani tárgya, azaz Orbán Viktor, még csak álmodozott arról, hogyha nagy lesz, vagy futballista válik belőle, vagy pediglen megzakkant Führer. Ez a két vágya volt neki, az egyik bejött, így újólag érvényes a The Wall, és az ábrázolására segítségül hívott 1984.

Senki, Waters sem, az elemzők pláne, magam pedig sőt, nem a kisujjunkból szoptuk, amit állítunk. A szakirodalom, közte azonban kiemelkedően Umberto Eco – akit még nem talált meg a fülkeforradalom kultúrharca, de majd mindenképp – címszavakba foglalta a fasizmus jellemzőit, amit szíves tanulmányozásra, ím, közzéteszek, de alaposan átnézni, mert kikérdezem:

– hagyománykultusz, visszatérés az aranykorba, a dicső múltba nézés, mindehhez a modernizmus, a liberalizmus és felvilágosodás elvetése szükséges;
– a vallás vagy legalábbis valamilyen okkultista pótlék beemelése a nemzeti politikába;
– a cselekvés kultusza – mindegy, hogy mit lép a politikus, de ne látsszon döntésképtelennek;
– az egyet nem értés megbélyegzése, az ellenzék általános hazaárulónak minősítése, ezzel a nemzetfogalom kisajátítása;
– félelmek generálása, általában az idegengyűlölet tudatos erősítése;
– az ellenzék idegenszívűnek minősítése és minden ellenzéki kísérlet államrenddel szembeni fellépésnek titulálása;
– a külső és belső ellenség szerepének, hatalmának és céljainak felnagyítása, torzítása, amiket általában összeesküvés-elméletekkel oldanak meg, ám a kijelölt ellenség mindig kevés reális veszélyt jelent, különben fennáll a veszély, hogy visszaüt;
– „a küzdelemért él és nem az életért küzd”, a lényeg a háborús hangulat, a mozgósítás, amivel a híveket ugrásra készen lehet tartani;
– „tömegelitizmus”, azaz populista és elitista egyszerre, élen a Vezérrel;
– a hősiesség kultusza;
– szexizmus, a fasiszta rendszer hangsúlyozza a „férfiasságát”, miközben a nők szerepe a családra redukálódik;
– közösségelvűség akár az egyéni szabadságjogok teljes elvetésével, ám a közösség érdekeit egy szűk kör nyilatkoztatja ki;
– a fasiszta rendszer mindig a többség akaratára hivatkozik, minden ellenérvet erővel söpör le az asztalról;
– a parlamentarizmus elvetése, mivel a többség akaratának érvényesítéséhez elegendő egy szűk uralkodó réteg, amely ismeri a tömegigényeket és ki is elégíti azokat.

Ugyehogy?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.