2018. szeptember 1., szombat

"ITT KEVESEBB A SIMLIS, NINCS HOVA ELTŰNNI"

HVG ONLINE / GAZDASÁG
Szerző: GYENIS ÁGNES
2018.09.01.


Nem hoz sokat, de azt mindig hozza – mondják a mezőgazdaságról, s ez az örök igazság mozgatja az ágazat szereplőit finanszírozó bankokat is.

A 2008-as válságot leginkább a mezőgazdaság tűrte, s jelenleg a hitelezett gazdák és vállalkozások „bedőlési rátája” alig 1,7 százalék, azaz százmillió forintnyi kihelyezett kölcsönből „mindössze” 1,7 milliót nem fizetnek vissza. „Itt kevesebb a simlis, nincs hova eltűnni” – mondja Hollósi Dávid, a Takarékbank agrárfinanszírozási igazgatója. A bedőlési arány az egyéni gazdaságoknál kedvezőbb, a vállalati hiteleknél ez az arány két-háromszoros – derül ki a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi stabilitási jelentéséből.

Noha az agrárszektor még a tíz százalékát sem veszi fel a megközelítőleg 8000 milliárd forintnyi vállalati bankhitelnek, a gazdaságok meglehetősen eladósodtak, jellemzően az éves árbevételük 50 százalékánál is nagyobb mértékben. Mostanáig a társas vállalkozások és az egyéniek egyaránt bő 300-300 milliárd forint erejéig vettek fel hiteleket. Ezenkívül a Földet a gazdáknak programban is 200 milliárd forint hitel futott ki. Hollósi szerint a teljes agrárvertikum banki adóssága bőven ezermilliárd forint feletti, mert a statisztikákban nincs benne a nagy integrátorok, például a Csányi Sándor OTP-bankvezér érdekeltségében álló nádudvari Kite vagy a Bonafarm-csoport egyenként több tízmilliárdos hiteltömege...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.