2018. szeptember 13., csütörtök

KIFEJEZŐDÖTT AZ ORBÁNNAL SZEMBENI EURÓPAI KÖZUTÁLAT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.09.12.


A Sargentini-jelentés elfogadása Európa és a demokrácia nagy győzelme a fasizmus fölött. Győzelem a hamiskodás, a hazudozás, képmutatás fölött. Kinyilvánítása annak, hogy nincs joga mindenkinek hülyének lenni, és a “kereszténydemokráciának” nevezett fasizmus ellen köteles szót emelni. Mert ezek hülyének néznek mindenkit, s még azt is elvárják, hogy úgy is viselkedjünk.

Néhány kivétellel csak az európai szélsőjobb, a fasiszták s a kommunisták szavaztak Orbán mellett. A demokratikus Európa pártállástól függetlenül egy emberként állt ki Orbán ellen. Orbán a magyar nép elleni támadásnak minősítette a beszédében a rendszere kritikáját, de elszólta magát, amikor azt mondta, “Önök jobban gyűlölnek engem, mint ahogyan Európát szeretik”. Ezzel Orbán elismerte, hogy ez a szavazás róla szólt.

Magyarországhoz már a magyaroknak semmi közük nincs, Orbán semmiféle beleszólást nem enged a sorsukba. Ez még a Fideszre is igaz: mindenki csak csicskás, megfélemlített, agyonterrorizált, zsarolt végrehajtó. Minden, ami Magyarországon történik, Orbán műve, az ő egyszemélyes döntése. Ezért a szavazás valóban róla és a förtelmes rendszeréről szólt.

Abban azonban téved, hogy az ellene szavazók gyűlölnék őt. Ez nem gyűlölet, hanem csak undor, a radikálisabbak részéről utálat, amely Európa legkorruptabb vezetőjének szól, aki a II. világháború óta először próbálja a fasizmust és a nácizmust (más néven) Európában a legfőbb ideológiává tenni, és a liberális jogállamokat felszámolni. Ennek szól az utálat, ami jogos. Egy demokrata csak utálhatja az Orbán-rendszert, és ha szereti Európát, akkor ettől megvédi. Az Európai Unió demokratái (pártállástól függetlenül) az utolsó pillanatban léptek.

Egy fasiszta hatalma és úgynevezett “karizmája” mögött kizárólag a gátlástalansága áll. A normális polgárt zavarba ejti a pofátlansága és lehengerli az arcátlansága. Mint ahogy most Orbán érvénytelennek nyilvánítja az EP szavazást, mert nem számolták be a tartózkodókat. Mármint a “nem” szavazatok közé. Ugyanis a tartózkodók nemcsak attól tartózkodtak, hogy a jelentésre igent mondjanak, hanem attól is, hogy nemet. Aki tartózkodik, az nem szavaz, nem nyilvánít véleményt, ezért őt nem lehet egyik oldalba sem beszámolni.

De Orbán arrogáns pofátlanságának netovábbja, hogy úgy kéri a “nem” szavazatokhoz adni a tartózkodókat, hogy neki soha a büdös életben nem lett volna sem kétharmada, de még egyszerű többsége sem, ha a tartózkodókat, nem szavazókat az ellenzékhez számítják be. De ez nem zavarja. Az igazság nem érdekli. Nem jön ettől zavarba. Skizofrén elmebeteg, egy pszichopata. Nem számít az, hogy az EP kétharmados többséggel a magyar nép jogai mellé állt vele szemben. Teli pofával állítja, hogy az EU a magyar népet támadja. Ha valaki komolyan vesz egy elmebeteget, védtelenné válik, mert keveredik a irreális és a valóság.

Orbán Tusnádfürdőn nyíltan hadat üzent nemcsak az Európai Uniónak, hanem Merkelnek és az őt “babusgató” Európai Néppártnak is, és bejelentette igényét a Néppárt, valamint az EU vezetésére. A májusi Európai Parlamenti választásokat az Európai Unió elfoglalására akarta felhasználni. Magyarországhoz hasonlóan demokratikus módon akart hatalomra kerülni, és utána felszámolni a liberális demokráciát egész Európában. Cél az Európai Együttműködés Rendszere. Mészáros Lőrinc német és francia gyárakat kap ingyen “közbeszerzéssel”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.