2018. szeptember 14., péntek

KÖZPÉNZ MILLIÁRDOKBÓL ÉPÜL ELIT MAGÁNISKOLA DEBRECENBEN, 45 MILLIÓ LESZ A TANDÍJ

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2018.09.14.


Nemrég derült ki, hogy az oktatásért is felelős minisztérium vezetője, Kásler Miklós és sportért felelős államtitkára, Szabó Tünde sem igazán bízik meg a magyar állami iskolarendszerben és fizetős magániskolát választott gyermekei (Kásler emellett az unokái) taníttatására. De úgy látszik, hogy nem csupán állami vezetők, hanem maga az állam sem tartja túl sokra a saját oktatási rendszerét. Ennek a jele lehet a Debreceni Nemzetközi Iskola (International School of Debrecen) létrehozása, amit a Modern Városok Program részeként finanszíroz a költségvetés.

A festői környezetben épülő intézményről a 24.hu megtudta, hogy a teljes egészében közpénzből megvalósuló beruházással valójában egy tandíjköteles, elit magániskolát hoznak létre.

Az iskolában egy gyermek oktatása az óvodától az érettségiig több mint 45 millió forintba kerül majd.

Az intézmény honlapján szereplő tandíjköltségek szerint
- az óvoda egy évre alig kevesebb mint 2,5 millió forintba kerül egy-egy kisgyermek számára,
- ezt követően az iskola első öt évfolyamán évente majdnem 3 millió forintot kell fizetni,
- a következő öt év már majdnem 4 millióba kerül évente,
- végül az utolsó két évfolyam ára megközelíti az 5 millió forintos összeget évente.

De ez még nem minden. Az intézmény 100 ezer forintos jelentkezési díjat számol fel, és sikertelen jelentkezés esetén az összeget nem téríti vissza. Az iskola honlapján felsorolt díjak pedig nem fedezik a tanulók étkezéseit, ezek naponta további 1500 forintba kerülnek majd egy diáknak, ami évente még pár százezer forintot kivesz a szülők zsebéből, mint ahogyan az iskolabusz sem lesz ingyenes...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.