2018. szeptember 16., vasárnap

NINCS SZÜKSÉG ENNYI KÓRHÁZRA

HÁZIPATIKA
Szerző: Inforádió /Aréna
2018.09.14.


Az államnak hozzá kell nyúlnia az egészségügyi ellátórendszerhez, fel kell hagynia azzal, hogy csak a humán erőforrásba pumpál pénzt, és oda sem eleget - mondta Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász.

Baj van az állami egészségügyi ellátórendszerrel


"Az állami egészségügyi ellátórendszer teljesítményét az Eurostat statisztikája alapján lehet megítélni. Ez az úgynevezett elkerülhető halálesetek számát tartal
mazza. Ezen belül két kategóriát különböztetnek meg: az egyik az úgynevezett kezelhető halálozás kategóriája, a másik pedig a megelőzhető halálozásoké" - mondta Sinkó Eszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

"Az előbbi gyakorlatilag az ellátórendszer számlájára írható körülményekkel foglalkozik, és azt a kérdést feszegeti, hogy vajon az ellátórendszer megfelelő időben megfelelő szolgáltatást nyújtott-e a betegeknek. Az Eurostat adataiból az derül ki, hogy Magyarország esetében ez a mutató az Európai Unió átlagához képest kétszer rosszabb, vagyis százezer lakosra vetítve kétszer annyian halnak meg Magyarországon, mint az európai unió átlaga."
Mit jelent a megelőzhető halálozás?

"Ez az egészségügyi közgazdász szerint azt jelenti, hogy az állami egészségügyi eltátórendszer nem megfelelő időben és nem releváns szolgáltatásokat nyújt a polgároknak, gyakran nem ismeri fel időben a betegséget vagy nem jó helyre irányítja a pácienst. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy a magyarok nagy része egészségtelenül él és túl későn fordul orvoshoz, amikor a kezelése már vagy reménytelen, vagy nagyon nehéz, hosszú és drága" - véli Sinkó Eszer.

"A megelőzhető halálozásoknál azt nézik, hogy az állampolgárok mit tesznek meg magukért, a saját egészségükért. Magyarország ezt a mutatót tekintve is nagyon rosszul áll: az adatok itt is kétszer annyi halálozást mutatnak ki, mint amennyi az uniós átlag.

"Erről a statisztikáról a magyar kormány is tud, hiszen a kormány szolgáltatja hozzá az adatokat, amelyek megtalálhatóak az Állami Egészségügyi Ellátó Központ honlapján, a Mérték című kiadványban, és a szakember szerint azt bizonyítják, hogy baj van az állami egészségügyi ellátórendszer teljesítményével..."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.