2018. szeptember 3., hétfő

NYOLCKOR VAGY KILENCKOR TETSZETTEK ÁTUGRANI A DEMOKRÁCIÁBÓL A KÉNYÚRI OLDALRA?

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2018.09.03.


Most majd lesz mit nyavalyogni megint – kinek-kinek érdeke szerint. Hány órakor kezdődjön tanítás az iskolákban? Nyolc óra helyett kilenc órakor? Mintha ez a magyar közoktatás legégetőbb megoldandó kérdése lenne. A későbbi becsengetést felkapták, mint szél a szutykot. Azért utálom az újabb beetetést, mert megint lesz min rágcsálódni a valódi oktatásügyi problémák helyett.

Melyik gyerek ne szeretne reggel durmolni, de feladat, munka van. Akkor is, ha belefáradnak a kölykök. Mi a szent krétát remélhetnek? Attól, hogy később kezdődne a tanítás még nem érnének korábban haza. A nagyon csekély matematikai tudásommal annyit fölfogok, ha eddig a nagyobbaknak hat órájuk volt és fél kettőig gubbasztottak az órákon, akkor… kitolódik fél háromra. Vagy nem? Gratulálok. A sok jól fizetett lángelme képtelen megbirkózni azzal, hogy korszerű (kéretik nem a középkorra gondolni), európai szellemű, hasznos tudással árassza el a magyar iskolákat. Képtelen, mert azt sem tudják mi az, nem előre haladnak, hanem belecurikkolnak az áporodott pocsolyába. Akkor mi a búbánatos rohadt kaktuszlének erőlködnek az új időponttal?

A leggyakoribb érv a későbbi kezdésre az, hogy a gyerekek fáradtak. Azok is maradnak, ha rengeteg felesleggel terhelik továbbra is a diákokat. Nem vagyunk berendezkedve a kilenc órára. Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiknek a szülei már kora reggel ébresztőt fújnak nekik? Nehogy azt tessenek hinni, hogy apuka, anyuka kap a munkahelyétől iskolába kísérési kedvezményt. Még hogy! Át kellene szervezni a tömegközlekedést. Tudják egyáltalán a magasságos minisztériumban, hogy mennyi diák ingázik naponta? Ritka kivétellel az iskolabuszokat kivégezték, nálunk e helyett felcsúti vonatot építettek, ami nem visz sehova.

Nem ragozom, hagyjanak már azzal a kilenc órával. Ha nekem lenne iskolám… Nincs és nem is lesz. Az igen tisztelt munkahely lenne. Reggel bezárnám a bejárati ajtót. Rendőr sem kukkolhatna, mert mi a fészkes fenét keresne zsaru kisgyerekek között. Egyetlen atya sem szórhatná az igét, menjenek a templomukba kampányolni a hittan tanulásáért. Isten segedelmével sem tehetnék be a lábukat az én szent helyemre. A szülők sem hőböröghetnének vérvörös szemmel – az ajtót kicsapva. A munkahely nem kocsma, ahol káromkodni, verekedni lehet!

Magunkra maradnánk a diákokkal. Magunkban bízva küzdenénk meg velük a sokoldalú tudásért; terelgetnénk őket az élet illatú gyakorlati tudnivalókig. A tanulók a barátaink lennének, a barátok pedig bíznak egymásban. A gyerekeket az emberi értékek és tudás tiszteletére, a másság elfogadására, emberségre, toleranciára nevelnénk – lőgyakorlat nélkül. Az iskolámban nem lenne „hülye a gyerek“. Mit akarunk, amikor számos munkahelyen pátyolgatnak alkalmatlan, tehetségtelen, semmire sem használható embereket? Indok mindig van, de sosem buknak meg és -el. Gyarapodnak, tele van velük az ország, mert a Fidesznek kifejezetten az alulművelt alváz nyamikra van szüksége. Hány órától tetszettek átugrani a demokráciából a kényúri oldalra? Nyolckor vagy kilenckor?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.