2018. szeptember 27., csütörtök

SÁNDOR MÁRIA: A NŐVÉREKET OTT HAGYTÁK A TÁRSADALOM LEGALJÁN

MÉRCE
Szerző: PAPP GÁSPÁR

2018.09.26.


Kedd este Sándor Mária volt az ATV Egyenes Beszéd vendége. A nővér és volt aktivista az ápolók pályaelhagyásáról beszélt. Szerinte az alacsonyabb besorolású ápolók alig kaptak fizetésemelést, és a dolgozó és dolgozó közti bérszakadék is igazságtalan.

A korábban fekete ruhás nővér néven elhíresült ápoló elmondta, szomorú, hogy sok kollégája nem vállalta a harcot, és sokan el is hagyták a szakmát.

Az egészségügyi szakszemélyzet pályaelhagyásával kapcsolatban azt mondta, az intézményeknek nem szabadna engedniük, hogy akár egyetlen szakember is elhagyják a hivatást: szerinte a kormány azt tervezi, hogy a szakápolóknál alacsonyabban képzett segédápolókkal tölti fel a rendszert, és ez működésképtelenné fogja tenni a kórházakat.

Az év eleji béremelések kapcsán Sándor Mária elmondta, hogy ez a magasabban képzetteknek jelentett jelentősebb összeget, de rájuk ma ezért a bérért a pályaelhagyások miatt még több munka hárul.

Az alacsonyabb kategóriában lévő nővérek érdemi emelést nem kaptak, az ápoló úgy fogalmazott:
a nővérek a magyar társadalom legalján vannak, és ott is hagyták őket.

Sándor Mária a rendszer egy további igazságtalanságára is felhívta a figyelmet. Vannak osztályok, amelyek a tevékenységükből adódóan nyereségesek, és vannak olyanok, amelyek viszik a pénzt.

Mivel az osztályok igyekeznek lehetőség szerint megtartani a dolgozóikat, a nyereséges osztályokon akár 300 ezer forintot is kereshet egy nővér, míg egy ugyanolyan képesítésű kollégája ugyanazért a munkáért 170-180 ezer forintot keres...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.