2018. október 22., hétfő

ALFÖLDI RÓBERT ÉS SZTARENKI PÁL A RÓZSAVÖLGYI ÚJ BEMUTATÓJÁBAN

SZÍNHÁZ.HU
Szerző: Színház Szerk.
2018.10.22.


A Diplomácia című előadás annak a beszélgetésnek a történetét mutatja meg, aminek a következtében a németek végül nem rombolták le Párizst.

A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története: hogyan menekült meg Párizs 1944-ben Hitler bosszújától. A párizsi svéd konzulnak, Nordlingnak mindössze egyetlen éjszakája van, hogy meggyőzze, és lebeszélje Choltitz tábornokot, hogy – Hitler parancsát végrehajtva – a francia fővárost lerombolja. Ennek a találkozásnak a története Cyril Gely darabja, a Diplomácia, amelynek magyarországi bemutatója október 30-án lesz a Rózsavölgyi Szalonban.

Sztarenki Pál, rendező (aki egyben Choltitz tábornokot játssza az előadásban) mondja a darabról:„Ez a történet – túl a történelmi helyzeten, történelmi tényeken – arról is szól, mi minden múlik egyetlen emberen, a lelkiismereten, a morális viselkedésen. Mindig aktuális, sajnos minden korban. Azt veti föl: hol van az egyéni autonómia, a személyes szabadság határa, meddig vagyunk hajlandók engedni a tébolynak, s végrehajtani egy parancsot, amiről tudható, hogy ostoba, őrült, gyilkos, pusztító. Vajon a „parancsra tettem” – felmentés lehet az elkövetett bűnök alól? Vajon nem akkor nyeri vissza az egyén a szabadságát, amikor képes ellentmondani?

Alföldi Róbert
gondolatai, aki Nordlingot alakítja: „Azt nagyon szeretem, hogy nincs egy konkrét pont a darabban, amely kapcsán azt éreznénk: na, akkor itt fordul a tábornok, itt értette meg a dolgot, itt vált át. Nekem leginkább az a példaértékű ebben, hogy noha a két ember teljesen mást gondol a világról, sőt, a világ két pólusán állnak, mégis elismerik a másikat, s ha nem értenek is egyet, tisztelik egymást. Ma azért eléggé utópisztikusnak gondolom ezt a hozzáállást, egyáltalán azt, hogy az egyik ember meghallja a másik ember mondatát, és fordítva?"
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.