2018. október 22., hétfő

EMBERSÉGBŐL ELÉGTELEN

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: Dr. SÁNDOR ZSUZSA
2018.10.21.


Negyedik nekifutásra csak sikerült a Fidesz-parlamentnek megalkotnia a legszemetebb, legembertelenebb, leggyalázatosabb törvényt. Igaz, kellett hozzá egy barba-trükk, de megoldották. Már 2011-ben is megpróbálták kriminalizálni a legszerencsétlenebb emberek utcán lakását, és már akkor is úgy, hogy szabálysértéssé nyilvánították a hajléktalanságot


Ez akkor azért nem sikerült, mert az Alkotmánybíróság 2012-ben alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette ezt a törvényi rendelkezést. A Fővárosi Önkormányzat hasonló próbálkozását a Kúria meszelte el, majd egy helyi rendeletet ismét az Alkotmánybíróság.

A Fidesz kapcsolt, és gyorsan rájött arra, mit kell tennie ahhoz, hogy ezeket a „humanista” jogi akadékoskódókat elsöpörje az útból. Mindössze a gránitszilárdságút kellett hetedszer is módosítani, és beleírni, hogy „tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás”. Nesze neked Alkotmánybíróság: amit mi beleteszünk az Alaptörvénybe, ahhoz te többet nem nyúlhatsz hozzá!

Így már semmi akadálya nem volt annak, hogy hatályba léptessék a szabálysértési törvény módosítását. Ha téged, te szerencsétlen lakás-nélküli, már háromszor is figyelmeztettek arra, hogy kezdjél le lakni, és te mégsem, akkor vagy közmunkás leszel, vagy kapsz egy jó kis elzárást. És mert első nekifutásra meggondolatlanul még mindenféle emberségesnek látszó szabályt is beletettek a rendeletbe: meg kell őrizni a hajléktalan cuccait, tárolni kell (igaz, fizetség ellenében), aztán vissza kell szolgáltatni az elzárásból szabadulónak, vagy kártalanítani kell őt, ezt villámgyorsan megváltoztatták. Nehogy már azt higgyék „ezek”, hogy ugyanolyan állampolgárok, mint a többi, hogy bárkinek is számítanak az ő vacakjaik. Még mit nem! Ha vétkes vagy, elvesszük a matracodat, szatyrodat, rongyaidat és jól elégetjük. Bár erről nem olvastam semmit (biztos az én hibám), de kíváncsi vagyok arra is, vajon mit terveznek azokkal a kiskutyákkal, amelyek az utcán lakók állatkái, leghűségesebb barátai, gyakorta szinte az egyetlenek, akikből melegség árad. (Most már tudom egy konkrét ügyből, hogy menhelyre viszik őket. Gratulálok!)...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.