2018. október 30., kedd

INFLUENZA: NOVEMBERTŐL LEHET OLTANI

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.10.30.


Az idén ugyan központi tájékoztatást nem tettek közzé, de a háziorvosoktól az Azénpénzem.hu megtudta: már Budapesten és környékén is megérkezett a háziorvosokhoz az influenza oltóanyag. Az oltást itt és az országban még több helyen novembertől lehet igényelni.

Tavaly a 43. héten (most a 44. van) az egészségügyért felelős államtitkár jelentette be, hogy megérkezett az influenza elleni ingyenes védőoltás a háziorvosokhoz. Akkor összesen 1,3 millió adag volt elérhető térítésmentesen. Az idén (egyelőre?) ilyen központi tájékoztatás ugyan nem volt, de már több megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztálya is figyelmeztetett az oltás fontosságára.

Az influenzaszerű megbetegedések többnyire decembertől jelentkeznek (járvány pedig általában januárban tör ki), de a szövődmények kialakulása ellen – hangsúlyozták a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal tájékoztatóján – legbiztosabb a megelőzés, a védőoltás időben beadása. Ebben a megyében összesen harmincnyolcezer felnőtt és száznegyven gyermek oltására van lehetőség térítésmentesen. Ebbe a csoportba tartoznak például a krónikus légzőszervi, a szív-, érrendszeri betegségben szenvedők, a várandósok és a hatvan év felettiek, továbbá az ápolást, gondozást nyújtó egészségügyi, illetve szociális intézmények dolgozói.

Az előző szezon megbetegedési adatait elemezve határozzák meg az új oltóanyag összetételét, az influenzavírusok jellemzője ugyanis a nagyfokú változékonyság. A védelem kialakulása az oltást követően 2-3 hetet vehet igénybe.

A 2018/2019. évi influenza szezonban Heves megye területén 41 ezer felnőtteknek való 3FLUART, a 6-35 hónap közötti gyermekek védőoltásához pedig 120 adag Vaxigrip Tetraáll rendelkezésre. Ugyanez Veszprém megyében 46 ezer felnőtt és 200 gyermek adag.

Az elmúlt 8 évben évről-évre csökkent az influenza elleni oltóanyag felhasználása – tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei tiszti főorvos –, de a 2017/2018. évi influenza szezonban 11százalékkal emelkedett az oltottak száma. Ebben a megyében 50 ezer adag vakcinát biztosít térítésmentesen a kormány. Az oltóanyag kiszállítása megkezdődött, terveik szerint 2018. október 31-től áll majd rendelkezésre valamennyi háziorvosnál, házi gyermekorvosnál, foglalkozás-egészségügyi orvosnál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.