2018. október 27., szombat

MACRON : ŐRÜLT ÉS ELFOGADHATATLAN, HOGY ORBÁN SZERINT BRÜSSZEL MA UGYANAZ, MINT EGYKOR A SZOVJETUNIÓ VOLT - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.10.27.


- A francia elnök szerint hamarosan eldől, hogy Európának cselekednie kell-e a CEU védelmében

- Orbán imádkozhat, hogy ne Stubb legyen az Európai Néppárt jelöltje a Bizottság elnöki tisztére

- Az egész világon példátlan, ahogyan a magyar kormány bánik Soros Györggyel

Le Figaro

1. A francia elnököt nyugtalanítja a magyar politika, ezért azt mondta, hogy jottányit sem szabad engedni azoknak, akik vissza akarnak lépni az értékekben, de közben törekedni kell arra is, hogy Európa egységes maradjon. A politikus Pozsonyban beszélt a sajtó képviselőinek. A CEU-ról szólva kifejtette, a helyzet igen komoly. Majd megerősítette, hogy harcolni kíván, ha bárhol megpróbálják korlátozni az igazságszolgáltatás vagy a sajtó függetlenségét, az egyetemek önállóságát, mert Európa ezektől a szabadságjogoktól Európa. Azt pedig hamarosan kiderül, mit kell tenni ahhoz, hogy a magyar nép hozzájusson a megfelelő szintű tudáshoz és ne lehessen elűzni az oktatókat. Macron úgy gondolja, hogy ez abszolút kötelessége a demokrácia híveinek. Ő maga különbséget tesz a nép és azok vezetői között, viszont nem hisz azokban, akik próbálják kettészakítani a földrészt.

2. Macron az európai ügy védelmezőjeként Pozsonyban és Prágában folytatja kampányát a nacionalisták, illetve a populisták ellen. Amit a szlovák fővárosban kifejtett, az ébresztővel ér fel, hiszen arról beszélt, hogy nyakunkon a nacionalisták, akik azért erősödtek meg, mert csak erkölcsileg ítélték el őket. Ám a másik oldal adós maradt a válasszal, nem magyarázta meg, hogy teljes képtelenség, amit ezek az emberek hirdetnek. Szavaira a szlovák kormányfő, aki maga is egy nacionalista koalíciót irányít, úgy reagált, hogy mindenáron vissza kell szorítani azok befolyását, akik nem osztják az unió közös vízióját.

A vendég Pozsonyban is konzultáción igyekezett népszerűsíteni európai reformelképzeléseit. Egy órás angol nyelvű előadásában elítélte az önző demagógokat, akik célba veszik az EU-t, ám nem mondják meg népüknek, hogy pl. a bevándorlás ügyében a többi tagállam szolidaritása nélkül akarnak eljárni. Őrültnek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy Orbán Viktor az egykori Szovjetunióhoz hasonlította az EU-t.

Süddeutsche Zeitung

A finn konzervatívok vezére az Európai Néppárt jelöltje kíván lenni a Juncker székéért folyó harcban és ehhez az európai értékek védelmét, továbbá azt állította kampánya középpontjába, hogy nyíltan megütközik Orbán Viktorral. Stubb keményebb irányvonalat sürget az EPP részéről a Fidesszel szemben, márpedig ezt bőven lehet burkolt támadásként értelmezni a nagy rivális Weberrel szemben. A jelenlegi strasbourgi frakcióvezető ugyanis évek óta igyekszik benntartani a Néppártban a magyar miniszterelnököt, bár legutóbb egyértelműen bírálta a politikust. Ebből következően Orbán támogatja, hogy ő legyen a Bizottság következő vezetője, ám ennek Stubb csak örül. Mint mondja, halálos csókkal ért volna fel, ha a magyar miniszterelnök mellé állt volna.

Fenntartja, hogy az orbáni illiberális demokrácia önellentmondás. Sürgeti, hogy az EPP rendezze a magyar párt helyzetét, amin azt kell érteni, hogy a kormányfő vagy nyilatkozatban tesz hitet a közös értékek mellett, vagy távoznia kell a pártcsaládból. Megjegyzi, hogy ő nagyon toleráns, de semmiféle megértést nem hajlandó tanúsítani az intolerancia iránt. Ezt a kérdést akkor is napirenden akarja tartani, ha nem ő lesz a Néppárt csúcsjelöltje, hanem Weber...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.