2018. október 4., csütörtök

NEM MINDEN NYUGDÍJAS KAPJA MEG A BEÍGÉRT PRÉMIUMOT - TÁJÉKOZÓDJON, HOGY NE CSALÓDJON

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.10.04.


Már nyilvánosságra hozták, hogy az idén 18 ezer forintos prémiumra számíthatnak a nyugdíjasok. Arról azonban egyáltalán nem esett szó, hogy ez az összeg nem mindenkinek jár. Pontos részleteket majd csak a később megjelenő kormányrendeletből tudhatunk meg, de a szisztémát törvény szabályozza.

Várhatóan mintegy 18 ezer forintot ad a kormány az idén nyugdíjprémiumként – mondta az MTI beszámolója szerint Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Korábban Orbán Viktor miniszterelnök először (a Kossuth Rádióban) 10-12 ezer, majd az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén már arról beszélt, hogy a prémium „minden emberi számítás szerint nagyobb lesz, mint legutóbb volt". (Tavaly 12 ezer forint volt ez az összeg.) Később ő is kimondta a 18 ezer forintot is.

Az Azénpénzem.hu értesülése szerint az a bizonytalanság, amit az előzőek alapján érzékelhetünk, nem abból adódott, hogy vita lenne a gazdasági növekedés végül elérhető üteméről (bár úgy tudjuk, némi kétség azért ezen a téren is felmerült). Inkább a kifizetendő teljes összeg nagysága lehetett a kalkuláció tárgya.

Az idén novemberben a tavalyival ellenétben a nyugdíjasok plusz inflációs kompenzációt nem kapnak, a hivatalos statisztikák szerint ugyanis az inflációt bőven fedezte a januári emelés (jövőre viszont borítékolhatóan lesz megint ilyen, hiszen a 2019. januári nyugdíjemelést 2,7 százalékra lőtték be, miközben az már most elég jól látszik, hogy az árak ennél ütemsebben nőnek). Az még kérdéses, hogy az idősebbeknek hoz-e Erzsébet-utalványt a Mikulás. Az idén ugyanis a választások előtt már volt egy utalványosztás számukra.

Kicsit aggasztó lehet, hogy az eredeti szabályozás szerint a prémium nem jár azoknak, akik ideiglenes özvegyi nyugdíjat kapnak, de a rokkantak (akiknek rehabilitációs járadékot folyósítanak) sem részesülhetnek belőle. Tavaly azonban (szerencsére) a kormány végül úgy döntött, hogy mind a 2 millió 750 ezer nyugdíjas – köztük tehát a nagyon rászorultak is – megkapja a prémiumot. Ez azonban csak a 2017 őszén megjelent kormányrendeletben szerepel. Reméljük – amit az eddigi nyilatkozatok is alátámasztanak –, hogy az idén sem lesz másképp, de erre csak a friss kormányrendelet szövege ad majd választ.

Ahogy hivatalosan a prémium összegét is abból tudhatjuk majd meg. Abban szerepel majd a szorzószám. Ezt tavaly 0,6-ban, vagyis 60 százalékban szabták meg (ez a kormány által kalkulált 4,1 százalékos és a törvényben szereplő 3,5 százalékos növekedés különbözete). Az idén a bejelentések alapján 0,9-es szorzó várható...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.