2018. november 10., szombat

A KOLLEKTÍV RETTEGÉS KÁRPÁTALJÁT IS ELÉRTE

HVG ONLINE / KULT
Szerző: CSATLÓS HANNA
2018.11.09.


Egy kárpátaljai fiú bizonyítani akar, vagyis inkább keresi a helyét a világban. Ezért úgy dönt, hogy bevonul a kelet-ukrajnai háborúba. A fronton zajló eseményekről videonaplót vezet, mobilos felvételeiből és az életéért imádkozó édesanyjáról Csuja László pedig dokumentumfilmet készít. Villáminterjú a Kilenc hónap háború rendezőjével.

Cikksorozatunkban a 15. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál magyar alkotásait mutatjuk be. A Kilenc hónap háború című filmet a Magyar panoráma szekcióban vetítik pénteken 21:00-kor.

Csuja Lászlóról legutóbb a Karlovy Varyban díjat nyerő, Virágvölgy című filmje kapcsán hallottunk. Azonban nem sokkal azután, hogy a játékfilmjét díjazta a zsűri, debütált a Kilenc hónap háború című dokumentumfilmje is, amelyért a szarajevói filmfesztiválon kapott elismerést.

A debreceni születésű rendező eredetileg a kárpátaljai hitvilágról, az erőteljes vallásosság mellett megférő babonák világáról szeretett volna filmet készíteni, ám mikor stábjával megérkezett a határon túli magyarok lakta vidékre, látta, hogy a helyieket a szellemek helyett sokkal inkább az izgatja, hogy mi lesz Ukrajna sorsa az orosz előrenyomulásnak köszönhetően.

Így aztán a stáb többi tagjával együtt elkezdtek olyan családokat felkeresni, akik érintettek voltak a kelet-ukrajnai háborúban. Minden nagyobb településen volt egy-egy önkéntes, aki a katonák ügyét intézte, és egy ilyen önkéntes ajánlotta a stábnak a későbbi főszereplő, a 24 éves Janit és családját...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.