2018. november 29., csütörtök

AZ ORBÁN-KORMÁNY SZÁNTSZÁNDÉKKAL HAGYJA VESZNI A CEU-T, AUSZTRIA RÖHÖG A MARKÁBA - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.11.29.



- Sorost nem győzik támadni az olyanok, mint Erdogan, Trump és Orbán, pedig éppen miattuk nagy-nagy szükség van rá

- Az unortodox jegybank az alacsony kamatok mellett kardoskodik, de lesz ennek böjtje a tőzsdén is, miközben a sajtópiacon kibújt a szög a zsákból és központi vezérlés alá helyezik az összes jobboldali médiumot

- Chuck Norris egy vicc, és hát, madarat tolláról, embert (új) barátjáról

Die Presse

1. A CEU rektorhelyettese szerint ha a kormány nem írja alá a következő két napban a New York Állammal kötött megállapodást, akkor egész egyszerűen elüldözi az egyetemet Budapestről. Fodor Éva hozzátettei, hogy a Nádor utca megmaradna központnak, ilyen-olyan módon megtöltenék élettel és a város, illetve a magyar értelmiség, a fiatalok javára hasznosítanák. Hogy a hatalom miért makacsolta meg magát, arra nézve nem adott ésszerű magyarázatot. Fodor úgy véli, itt inkább politikai támadásról van szó, miután az Orbán-kabinet nem szeretné, ha a Közép-Európai Egyetem gondolkodó embereket képezne, akik azután olyan véleményeket hangoztatnak, amikkel bizonyos miniszterek nem értenek egyet. Az alapító Soros György neve is vörös posztó, az iskolával sosem volt jogi vagy szakmai gond. A CEU vezetése azon van, hogy az oktatás Bécsben is világszínvonalú legyen, csak már az állandó zaklatás nélkül. A helyettes rektor ugyanakkor emlékeztet arra, hogy az egyetemek általában hosszabb életűek, mint a kormányok.

2. Teljes lendülettel folynak a tárgyalások a CEU Bécsbe költözéséről. A döntés két nap múlva születik meg, de már megvan, hogy hová megy az egyetem az osztrák fővárosban arra a pár évre, amíg felújítják a számára kiszemelt épületegyüttest. Ezt a bécsi polgármester maga jelentette be. Jelenleg elsősorban arról zajlanak az egyeztetések, hogy az iskola mekkora részt béreljen az egykori kórházból. E pillanatban úgy néz ki, hogy 17 pavilont venne igénybe az oktatás, kollégium, valamint a tanárok szállásának céljára, de lesz ebédlő is. Ki kell dolgozni továbbá, hogy a területet miként lehet bekapcsolni a tömegközlekedésbe. A terv az, hogy a 2023/24-es tanévtől indul be a teljes körű képzés, a felújításokat a bérleti díjból fedezik. Az első gólyák azonban már jövőre Bécsben iratkoznak be, vagyis már nem Budapesten. Hogy hol lesz az átmeneti otthon, az már eldőlt, az utolsó részletkérdéseket tisztázzák ez ügyben. Addig nem kívánják a helyszínt megnevezni.

The Times

A konzervatív lap arra hívja fel a figyelmet, hogy a Soros elleni támadások mutatják: erősödik az antiszemitizmus. Legutóbb a török elnök keltett új életre olyan, veszélyes előítéleteket, amik mögé diktatúrák szeretnek rejtőzködni. Öt nappal később a Nyílt Társadalom Alapítvány közölte, hogy befejezi törökországi működését. Aki ismeri a zsidóság történetét a 19. és 20. században, az tudja, hogy Erdogan most a nemzetek szétverésével hozta kapcsolatba a „magyar zsidót”. Az alaptéma visszaköszön a nácizmustól a sztálini időkig. Kiindulópontja a bolygó zsidó, vagyis aki a mítosz szerint folyamatos bolyongásra ítéltetett, mert kigúnyolta Krisztust. A figura gyökértelen, kozmopolita, gyakran gazdag és mindig ördögi.

Amikor a rendszerváltáskor a keleti lakosság csak pislogott, hogy merre is induljon el, Soros segített neki. Az egyik legnagyobb ajándéka a CEU volt Közép-Európa számára, de az egyetem, amely feltűnően rövid idő alatt világszínvonalra jutott, Orbán zaklatással felérő kampánya miatt már nem vesz fel új diákokat Budapesten. A szemfüles osztrák kancellár viszont bejelentette, hogy szívesen látja az intézményt Bécsben. Soros annak idején abból indult ki, hogy a pénze révén a régió elkerülheti a tekintélyelvűség újabb felbukkanását. Ám az utóbbi öt évben jótevőből démon lett minden populista és nacionalista politikus szemében, az egész világon. A kezdőlökést Putyin adta meg, és az emberek mintha sosem tanulnának. A populista autokraták, akik magukat mindig a nemzettel azonosítják, az állítják, hogy amit ők akarnak az mindig valami szent dolog, viszont aki meg akarja hiúsítani szándékukat, az a nép ellensége. És a többség időről időre bedől ennek.

Az orosz államfő, valamint Erdogan, Orbán, Salvini, Netanjahu és Trump nem szeretik Sorost. Az amerika elnök hozzáállása megdöbbentő és riasztó. A bolygó zsidót nem látják szívesen ott, ahol a vezető igyekszik túllépni uralmának időkorlátain, ahol a hatalmon lévő párt akarja kinevezni a bírákat és befolyásolni a tárgyalásokat, ahol bezárják vagy megfélemlítik a szabad sajtót, és ahol a népszerűtlen kisebbségek lesznek a hivatalos bűnbakok minden rosszért. Vagyis mindenütt, ahol Sorosra a legnagyobb szükség van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése