2018. november 27., kedd

ÉPÍTŐIPAR: TOVÁBBI SZÁZALÉKOS DRÁGULÁS JÖHET

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.11.27.


Megjelent az építőiparban alkalmazandó minimális rezsióradíjról szóló rendelet. A két évvel korábbi 2,4 százalékkal és a tavalyi 12,5 százalékkal szemben most 15 százalékos emelkedést hirdettek ki. Ez durva további (az árak már eddig is dinamikusan nőttek) drágulást jelez a szektorban.

Az innovációért és technológiáért felelős miniszter rendelete szerint az építőipari minimális rezsióradíj az eddig 2870 forintról 3300 forintra emelkedik (a friss rendeletet itt nézheti meg). Az áfa nélküli építőipari rezsióradíj magában foglalja mindazokat a költségelemeket – ide tartoznak például a banki vagy biztosítási kiadások is –, amelyek minimálisan szükségesek egy építőipari vállalkozás jogszerű működéséhez. A teljes összeg tartalmazza az adójogszabályok által minimálisan elvárt (2 százalékos árbevétel-arányos) profitot is.

Az új összeget a miniszter az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján állapította meg. A 15 százalékos drágulás szombaton már hatályba lép. Két év alatt így összesen mintegy harmadával emelkedett meg a munkaerő minimális költsége az építőiparban.

Az építkezés teljes költsége azonban valójában több mint 50 százalékkal emelkedett. Az építés, de a bővítés, sőt a komolyabb felújítás is négyzetméterenként legalább 300 ezer forintba kerül manapság – tudta meg korábban az Azénpénzem.hu több kivitelezővel és építési szakemberrel beszélgetve. Még a magas árak mellett is jókora gondot jelent azonban megfelelő szakembert találni, aki időben el is végzik a rábízott munkát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.