2018. november 22., csütörtök

ESZKÖZKEZELŐS LAKÁSOK: SOK A KÉRDŐJEL

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.11.22.


Miközben mindenki arra számított, hogy a kormány bővíti a Nemzeti Eszközkezelő (NET) programját, inkább lehúzzák a rolót ennél a szervezetnél. Villámgyorsan becsukták az új jelentkezés lehetőségét, a birtokukban levő lakásokat pedig eladják. Aki nem tud azonnal vásárolni, alighanem rosszul jár.

Már egyetlen új rászorult sem léphet be a bajba jutott hitelesek megsegítésére létrehozott eszközkezelős programba. Viharos gyorsasággal közzétették ugyanis azt a kormányrendeletet, amely szerint a hatálybalépést (ez tegnap megtörtént) követően „a lakóingatlan Nemzeti Eszközkezelő általi megvásárlására már nem kerül sor”. Azok az adósok reménykedhetnek még, akiknek a jogszabályi feltételeknek megfelelő szándéknyilatkozatát már befogadták. (A rendeletet itt nézheti meg.)

A parlament előtt már van egy, az eszközkezelős programot alapjaiban átalakító, pontosabban tulajdonképpen megszüntető törvényjavaslat (ezt itt olvashatja). A bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi ingatlanjaiknak a kedden benyújtott törvényjavaslat értelmében - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter korábban az MTI-vel. Arról is beszélt, hogy a programnak köszönhetően 36 ezer otthont tudtak megvédeni, és mintegy 154 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is az otthonában maradhatott.

A tájékoztatás szerint a javaslat elfogadása esetén a kormány felajánlaná az egyösszegű visszavásárlást, amelynek során a vételárat csökkentené a bérlő által korábban megfizetett bérleti díjak összege. Kamatot nem számítana fel az állam, és további százalékos mértékű kedvezmény igénybevételére is lehetőség nyílna a bérlő igénye esetén. A kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnének, így visszakaphatják ingatlanjaikat a korábbi tulajdonosok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.