2018. november 26., hétfő

KGFB: FONTOS HATÁRIDŐ KÖZELEDIK!

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.11.26.


Az évfordulós váltóknak ezen a héten lejár korábbi kötelező autóbiztosításuk (kgfb) felmondásának határideje. Az idén különösen célszerű ügyelni a dátumokra, mivel a törvényben előírt határidő szombatra esik. A PBT előtt befejeződött egyik ügy tanulsága az, hogy a biztosítók sem mindig ismerik (jól) a jogszabályokat.

Évről évre egyre kevesebbeket érint a kgfb novemberi kampánya, így a hírekben is mind kevesebbszer szerepel a biztosítás díj ellenőrzése. Pedig még most is közel 840 ezer magánszemély érintett. Nekik pedig (de persze azoknak is, akik más időpontban szerződhetnek át egyik biztosítótól a másikhoz) érdemes megnézniük, nem találnak-e a piacon kedvezőbb ajánlatot a jelenleginél.

A törvény szerint az évfordulós váltóknak legkésőbb december 1-jéig kell írásban eljuttatniuk a felmondásukat a biztosítójukhoz, ezután december 31-éig kell a jövő évi szerződést megkötni. Az idén különösen célszerű ügyelni a felmondási dátumra, mert a törvényben előírt határidő szombatra esik. A korábbi évek tapasztalatai szerint az online alkuszok az utolsó napot még akkor is másképp kezelik, ha az normál hétköznap (utoljára 2013-ban esett hétvégére a felmondás végső határideje).

A társaságoknak legalább 50 nappal a szerződéses évforduló előtt értesítést kell küldeniük az autó tulajdonosának, illetve üzembentartójának, emlékeztetve arra, hogy közeledik az évforduló. Mivel azonban ez valahogy nem mindig érkezik meg, célszerű, ha mindenki maga figyel oda a fontos dátumokra.

Különösen azért fontos ügyelni a hétvégi határidőre, mert az szintén általános tapasztalat, hogy az autósok az utolsó pillanatra hagyják a dolgot. Meglehetősen sokszor fordult pedig elő, hogy a felmondási határidőből kicsúszás miatt nem sikerült a kedvezőbb díjat választani. Ügyesen pedig – mint arról korábban számításokkal írtunk – akár felezhető is lehet az autóbiztosítási költség.

Az idén ismét – immár nyolcadik alkalommal – az autósok kiválaszthatják a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Díjnavigátorán is a számukra legkedvezőbb díjat. Itt az összes elérhető kedvezmény megtalálható, a díjak helyességét pedig a biztosítók előzetesen jóváhagyták. Nem mellékes, hogy ez a kalkulátor tényleg független (az online alkuszok minden esetben érdekeltek a kötésben), és elég egyszerűen kezelhető...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.