2018. november 5., hétfő

MIÉRT FÚJ MÁR A NER IS A KORÁBBI ÉPÍTŐIPARI KEDVENCRE?

INDEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY, NÉMET TAMÁS
2018.11.04.


Nem készült el a Bibó kollégium a vizes világbajnokságra, visegrádi gyerekek várnak az általános iskolájukra, rákospalotaiak az orvosi rendelőjükre. Ma már a kormányzat emberei is panaszkodnak a Penta Industry építőipari cég megcsúszó projektjeire. A cégvezető szerint azonban a projektek nem kizárólag a Penta Industry hibái miatt késnek.

Valóságos közbeszerzési bajnok volt az elmúlt pár évben a Penta Industry Kft, de ma már nem kap az államtól új megbízásokat, írta nemrég a 444.hu. Az elmúlt két hónapban mi is igyekeztünk a cég környezetével foglalkozni, leírjuk, hogy mi mit tapasztaltunk.

Az nem is lehet kérdés, hogy a cég szemmel láthatóan élvezte Seszták Miklós korábbi fejlesztési miniszter bizalmát, hiszen
- nettó 5,298 milliárd forintért dolgozott a tavalyi budapesti vizes világbajnokságon, ahol a városligeti szinkronúszás versenyhelyszínének és felkészülési létesítményeinek a kivitelezését nyerte el,
- a volt fejlesztési miniszterhez köthető kisvárdai focicsapat 2,5 milliárdos futballarénája mellett más munkákat is kapott Kisvárdán,
- de a korábban szintén Sesztákhoz tartozó Nemzeti Sportközpontok (NSK) www.mnsk.hu is visszatérő megrendelő volt, a Nemzeti Sportközpontok tájékoztatása alapján ilyen projekt volt a Vácrátóti Petőfi Sándor Általános Iskola Benedek Elek Tagiskolájának bővítése, a Sződi Általános Iskola bővítése, a Visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola építése, a BOK (korábban Syma-) Sportcsarnok atlétikai csarnokának felújítása, illetve a Galyatetői síház felújítása,

- a Penta dolgozott továbbá Mészáros Lőrincék Visonta Projekt Kft-jén is,
illetve a Tállai András vezette mezőkövesdi futballklubnak is a Penta Industry építhetett 911 millióért 45 szobás szállodát,
- Szolnokon pedig 523 millió forintos megbízást jelentett a nemzetközi versenyekre is alkalmas atlétikai sportközpontot felhúzása.

Mint a cég honlapján feltüntetett további referenciák mutatják, Taksonyban sportcsarnokot épített a cég, míg Nyírbátorban a készenléti rendőrség épületét is rájuk bízták.

Ramor Frigyes, a Penta vezetője szerint azonban cége nem csak a közösségi megrendelésekből él, általában legalább 50 százalékban magánpiaci vevőknek dolgozott (az arányból csak a vizes vb idején lógott ki), piaci megbízásként látszik például, hogy a cég több városban is épített KFC-t...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.