2018. november 24., szombat

NEM CSAK A CEU-ÉRT TÜNTETÜNK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2018.11.24.


Több százan tüntettek szombat délután Budapesten egyetemisták felhívására a tudomány és az oktatás szabadságáért.

A megmozdulás elsődleges célja az volt, hogy a magyar kormány tartsa be saját törvényeit és végre írja alá azt az államközi megállapodást, ami garantálná a Közép-európai Egyetem (CEU) további budapesti működését. Ha ezt nem teszik meg, a CEU kénytelen lesz Bécsben folytatni amerikai akkreditációjú képzéseit. Noha az egyetem vezetése december 1-ig adott időt a kormánynak, Szijjártó Péter külügyminiszter és más kormánypárti politikusok nyilatkozataiból az olvasható ki: nem fogják aláírni az egyezményt. 

A tüntetők a Fővám téren, a Budapesti Corvinus Egyetem előtt gyülekeztek – ez az az intézmény, amit a kabinet a „gazdagok elitegyetemévé” tenne. Innen az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karához (ELTE BTK) vonultak, hogy szolidaritásukat fejezzék ki azokkal az ELTE-s oktatókkal, akiket a napokban lejárató cikkekben támadt a kormánymédia. Ezt követően a CEU felé vették az irányt, ahonnan a Magyar Tudományos Akadémia felé indultak. A hatalom ugyanis a tudomány fellegvárát sem kíméli: a kormány mindent elkövet azért, hogy az Akadémia finanszírozását politikai kontroll alá vonja. 

Útközben tüntető diákokat kérdeztünk arról, nem tartják-e okafogyottnak a demonstrációt, hiszen – mint arról a Népszava beszámolt – már az osztrák média is kész tényként kezeli a CEU költözését. Lapunk információi szerint az idei év végén vagy jövő év elején a Soros György által alapított egyetem képzéseinek bécsi akkreditálása is megkezdődhet. – Nem gondolom, hogy okafogyott. Mi most nem csak a CEU-ért tüntetünk – nyilatkozta egy diáklány, az ELTE jogi karának hallgatója. „Ocsmány indulatkeltésnek” nevezte, hogy kormánypárti lapok magyar egyetemeket támadnak. A jogi kar sem maradt ki: a Magyar Idők nemrég arról cikkezett, hogy a karon „kormánykritikus tevékenységet” űznek egyes oktatók, illetve hogy az egész hazai felsőoktatási szférát a „posztkommunista baloldal” és „Soros civiljei” tartják a markukban. 

– Ennél nagyobb marhaságot rég hallottam. Egyszerűen gyomorforgató. És vannak, akik el is hiszik – mondta a joghallgató. A vele együtt tüntető csoporttársa azt fűzte hozzá: nem csodálja, hogy egyre többen hagyják el az országot. – Akinek van rá lehetősége, elmegy. A barátaim egy része már külföldin tanul vagy dolgozik – mondta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.