2018. november 28., szerda

NŐK, AKIK KÉRTEK SEGÍTSÉGET, DE NEM KAPTAK, VAGY NEM IDŐBEN, NEM MEGFELELŐ MÓDON

MÉRCE
Szerző: BALOGH ZSÓFIA
2018.11.28.


Amikor elkezdtem a NANE segélyvonalas képzését, arra számítottam, hogy majd megtanulom, milyen problémával milyen szervezethez lehet továbbirányítani a hívókat. Abban a hitben nőttem fel, hogy a hatóságok azért vannak, hogy megvédjenek. Elég hamar kiderült a képzés során, hogy rendkívül naiv voltam.

A segélyvonalas munka legnehezebb része számomra nem az, hogy milyen szívszorító és felkavaró történeteket hallok. Hanem hogy rutinszerűvé válik az a mondat, hogy „igen, nagyon igazságtalan, hogy a hatóságok nem segítettek Önnek, és sajnos ezt gyakran tapasztalják az áldozatok”. Hogy sokszor az egyetlen, amit tehetek, hogy a hívó saját magába vetett hitét erősítem, mert más fegyvere nem lesz abban a hosszú és fájdalmas harcban, amit önmagáért vagy a gyerekeiért folytat.

Hogy azoknak, akik már évtizedek óta élnek bántalmazó kapcsolatban, és minden segélyszámot ismernek, mindenhonnan elküldték őket, mindenféle pert végigcsináltak, mindenüket elvesztették, azoknak az eszköztelenségét és tehetetlenségét én is csak igazolni tudom.

Jelenleg Magyarországon emberfeletti erő kell ahhoz, hogy valaki kilépjen egy bántalmazó kapcsolatból. Ennek nem szabadna így lennie. Jelenleg Magyarországon havonta legalább három nő hal bele a családon belüli erőszakba. Ennek nem szabadna így lennie. Amikor több százezer nőt érintenek a bántalmazás különböző formái, amikor könyvtárnyi kutatás és szakértői anyag szól arról, hogy ezt mind hogy lehetne orvosolni és megelőzni, akkor ennek nem szabadna így lennie...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.